Hamburg is versenybe száll a 2024-es ötkarikás rendezésért

Hamburg is versenybe száll a 2024-es ötkarikás rendezésért

2015. 03. 17.
Megosztás

A Német Olimpiai Bizottság elnöke, Alfons Hörmann hétfő esti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Hamburg pályázik a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére. A bejelentést megelőzően a testület elnöksége megtekintette a két érdekelt város, Hamburg és Berlin prezentációját.

A döntést továbbá komolyan befolyásolta az a közelmúltban végzett közvéleménykutatás, mely szerint az észak-német nagyváros lakosságának 64 százaléka áll pozitívan az ötkarikás játékok megrendezéséhez, míg a fővárosban élők csak 55 százaléka támogatja, hogy kilenc év múlva Berlinbe érkezzen a világ legnagyobb multisporteseménye. A főváros sikertelen, 2000-es olimpiai pályázatát számos ellentüntetés kísérte végig a múltban.

Hamburg 2024-es pályázatát a Német Olimpiai Bizottság frankfurti rendkívüli közgyűlésének március 21-én hivatalosan is jóvá kell hagynia, ám a várakozások szerint a testület megerősítő döntést hoz a kérdésben. A város lakossága várhatóan még idén népszavazáson nyilváníthatja ki véleményét az ügyben.

„A többség Hamburg városa mellett tette le voksát, ezért vagyunk ma este itt javaslatunkkal, egyetértésben” – fogalmazott Alfons Hörmann elnök. „Hamburg fantasztikus olimpiai koncepcióval állt elő, céljuk, hogy megmutassák, a város nem pusztán egy észak-németországi metropolisz, hanem egy észak-európai nagyváros.”

A modern nyári olimpiák történetében a németországi Berlin otthont adott az 1936-os játékoknak, a szomorú események övezte 1972-es müncheni olimpia óta az ország nem rendezett ötkarikás eseményt.

A Német Olimpiai Bizottság döntése nyomán Hamburg csatlakozik Bostonhoz és Rómához, akik már hivatalosan is bejelentették pályázati szándékukat a 2024-es játékok rendezési jogára. Mellettük a várakozások szerint hamarosan Párizs is versenybe száll, hogy az 1900-as és 1924-es rendezés után ismét otthont adhasson az eseménynek. A NOB tavaly elfogadott, Agenda 2020 reformcsomagjának nyomán a Magyar Olimpiai Bizottság február 6-ai közgyűlésén döntött úgy, hogy javasolja Budapestnek és Magyarországnak a 2024-es olimpiarendezés lehetőségének megvizsgálását, egyúttal a témában társadalmi párbeszédet kezdeményezett. A NOB felé 2015. szeptember 15-ig kell a pályázati szándékot hivatalosan jelezni, a testület a 2017-es, limai közgyűlésén dönt a 2024-es játékok rendezési jogáról.

(Inside the Games)