Hamilton nyerte a Forma-1-es ENI Magyar Nagydíjat

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen.

A 2008-as világbajnok mögött a Lotus két versenyzője, a finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett a második, illetve a harmadik helyen.
Lewis Hamilton - aki rajt-cél győzelmet aratott a mogyoródi pályán - idei második, pályafutása 19. futamgyőzelmét szerezte meg. A britet harmadszor intették le elsőként a Magyar GP-n.
A Hungaroringen rendezett viadalon a világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel ötödik lett, a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso pedig a hatodik helyen végzett.
A 27 éves Hamilton végig nagyon magabiztosan versenyzett, komoly veszélyt csak a 2007-ben világbajnok Räikkönen jelentett számára, aki a hajrában egyre közelebb került hozzá, de megelőzni már nem tudta. 
A rajt előtti felvezető kört meg kellett ismételni, mert a hétszeres világbajnok Michael Schumacher Mercedese beragadt.
Schumacher, aki fénykorában négyszer nyerte meg a Magyar GP-t, és ezzel vezeti az örökranglistát, a 60. körben feladta a viadalt.

27. Magyar Nagydíj, végeredmény:
 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:41:05.503 ó
 2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1.032 mp hátrány  
 3. Romain Grosjean (francia, Lotus) 10.518 mp h.  
 4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 11.614 mp h.    
 5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 26.653 mp h.  
 6. Jenson Button (brit, McLaren) 30.243 mp h.    
 7. Bruno Senna (brazil, Williams) 33.899 mp h.    
 8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 34.458 mp h.    
 9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 38.350 mp h.    
10. Nico Rosberg (német, Mercedes) 51.234 mp h.    
11. Nico Hülkenberg (német, Force India) 57.283 mp h.  
12. Paul Di Resta (brit, Force India) 1:02.887 p h.    
13. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:03.606 p h.    
14. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1:04.494 p h.  
15. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1 kör h.      
16. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1 kör h.        
17. Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1 kör h.        
18. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 2 kör h.      
19. Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 2 kör h.      
20. Charles Pic (francia, Marussia) 2 kör h.    

A pontversenyek állása a 11. futam után (még 9 van hátra):
Pilóták:
 1. Fernando Alonso        164 pont
 2. Mark Webber            124
 3. Sebastian Vettel       122
 4. Lewis Hamilton         117
 5. Kimi Räikkönen         116
 6. Nico Rosberg            77
 7. Jenson Button           76
 8. Romain Grosjean         76
 9. Sergio Perez            47
10. Kobajasi Kamui          33
11. Pastor Maldonado        29
12. Michael Schumacher (német, Mercedes) 29
13. Paul di Resta           27
14. Felipe Massa            25
15. Bruno Senna             24
16. Nico Hülkenberg         19
17. Jean-Eric Vergne         4
18. Daniel Ricciardo         2  

Csapatok:
 1. Red Bull               246
 2. McLaren Mercedes       193
 3. Lotus                  192
 4. Ferrari                189
 5. Mercedes               106
 6. Sauber                  80
 7. Williams                53
 8. Force India             46
 9. Toro Rosso               6

Következik: Belga GP, Spa-Francorchamps, szeptember 2.

(MTI, fotó: Földi Imre/MTI)

Címlapon

Ajánló

2014-es SPORTNAPTÁR

2014-es SPORTNAPTÁR


A 2014-es év jelentősebb sporteseményei

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

NAIH-74267

Sportnaptár

Olimpiai érmeink

A magyar sportolók által eddig nyert arany, ezüst és bronzérmek száma:

168 148 170

Születésnapok ma

Arany fokozatú támogatók

Nemzeti Sport

PueblaMagyar Posta Biztosító

Poli-FarbeSamsung

RichofitAudi HungariaGE Healthcare

Homm Kft.

Partnerek

LBT 

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!