Handó Vilmos és a BME diadalmaskodott a rendhagyó sakk MEFOB-on

Handó Vilmos és a BME diadalmaskodott a rendhagyó sakk MEFOB-on

2014. 03. 09.
Megosztás

A Budapesti Corvinus Egyetem idén első alkalommal rendezett Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB), nem is akármilyet.

Március 8-án, szombaton sakk sportágban mérkőztek meg a Fővámpalotában a hazai felsőoktatás legjobbjai és a magyar sport és közélet kiemelkedő alakjai egyaránt. A rendezvény nemcsak a versenyzők számára volt érdekes, ugyanis Antal Gergő, Corvinuson végzett nemzetközi sakk nagymester látványos szimultánt játszott ismert sportolókkal és közéleti személyiségekkel. A bajnokságot Handó Vilmos (BME) nyerte, a legjobb női versenyző Havanecz Bianka (BCE) lett, az intézmények közötti csapatversenyben pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diadalmaskodott.

Az esemény egyik házigazdája Várkonyi Attila (Dj Dominique), műsorvezető-szakkommentátor volt, valamint Szávay Ágnes többszörös WTA győztes, kétszeres olimpikon teniszezőnő is tiszteletét tette a rendezvényen. Az esemény kiemelkedett a korábbi évek gyakorlatából a résztvevők számában is, több mint 70 felsőoktatásban tanuló fiatal – köztük számos mester – mérkőzött meg a bajnoki címért. Az esemény fővédnöke dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár volt.

A 10 órakor kezdődő megnyitón Várkonyi Attila üdvözölte a vendégeket az esemény műsorvezetőjeként, majd őt Illés Richárd főszervező, dr. Palkovics László rektor-helyettes, dr. Kiss László MEFS elnökségi tag és Mészáros Attila, a Magyar Sakkszövetség főtitkára követte a köszöntők sorában. A rövid megszólalások után megkezdődött a VIP szimultán, vele párhuzamosan pedig elindult a hétkörös rapid verseny is.

A szimultán során Antal Gergő mind a kilenc kihívóját legyőzte. Legtovább Rakaczki Zoltán, a MEFS sportszakmai munkatársa játszott a győzelemért, akit végül szoros és izgalmas végjáték után kényszerített feladásra a nemzetközi nagymester. A nem mindennapi játszma minden résztvevője - Bácskai János, a IX. kerület polgármestere; Boros Lajos újságíró és műsorvezető; Forgó Ferenc, egyetemi tanár; Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó; Illés Richárd, főszervező; Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó; Nagy József és dr. Palkovics László, a BCE rektor-helyettese – tisztesen helytállt a kiváló sakkozóval szemben.

Az Egyetemi OB programját tovább színesítette, hogy számos, a sakkhoz hasonlóan komoly gondolkodást igénylő játékot kipróbálhattak az érdeklődők: volt többek között gó és bridzs is. Utóbbinak köszönhetően tiszteletét tette a rendezvényen Szappanos Géza, szenior bridzsolimpia bajnok is.

Az esemény zárásaként a bajnokság helyezettjeinek a díjakat dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára és Vladár Csaba, a házigazda egyetem Testnevelési és Sportközpontjának vezetője adta át.

A megmérkőző hallgatók között több kategóriában is avattak győztest, a kiemelt díjazottak a következők:

2014-es év Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Sakk Bajnokság
1. Handó Vilmos (BME), 2. Mihók Olivér (BME), 3. Tóth Ervin (Óbudai Egyetem)

Legjobb női versenyzők:
1. Havanecz Bianka (BCE), 2. Varga Klára (Kodolányi), 3. Dudás Eszter (BCE)

Intézmények közötti csapatverseny eredménye:
1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Handó Vilmos, Mihók Olivér, Aczél Gergely), 2. Budapesti Corvinus Egyetem (Lizák Péter, Bednay Dezső, Havanecz Bianka), 3. Eötvös Loránd Tudományegyetem (Halász Miklós, Lipcsei Ádám, ifj. Ádám György)

(Forrás: Bakanek Bianka /MEFS)