Harcra kész a Rátgéber-csapat

Harcra kész a Rátgéber-csapat

2012. 08. 14.
Megosztás

A férfi kosárlabda-válogatott szerdán kezdi meg a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

"Annyian vagyunk, amennyien" - kezdte hétfőn a helyzetjelentést az MTI-nek a szombathelyi edzőtáborból Rátgéber László szövetségi kapitány.

"Báder Márton sérülés miatt sajnos nem tudott beugrani, mint ahogy Morgen Ferdinándra, Hendlein Rolandra és Somogyi Gergelyre sem számíthatok a magas posztokon. Így a nemrég Rómába szerződött Lóránt Péteren kívül Szabó Zsolt, Szabó Miklós, Trepák Zoltán és Tóth Ádám áll rendelkezésemre, ráadásul a többiek közül Obie Trotternek megfájdult a háta, a csapatorvos külföldön tartózkodik, így Obie a ma esti edzés után dönti el, hogy velünk tart-e holnap Ukrajnába. Arról már nem is beszélek, hogy Hanga Ádám jegeli a lábát, és délelőtt nem edzett..."
A januárban kinevezett kapitány kifejtette, hogy "gyengült ugyan a hadsereg", de a keret sikeres felkészülésen van túl, és a stáb alaposan feltérképezte az ellenfelet.

"Nem feltett kézzel fogunk pályára lépni" - hangsúlyozta Rátgéber László. "A lényeg, hogy nem szabad az ő ritmusukba belefutnunk, és hagynunk, hogy a fizikai adottságok domináljanak, okosan-taktikusan kell kosárlabdáznunk."

A csapat kedden Bécsből repül el a dnyipropetrovszki mérkőzésre, amely magyar idő szerint 18 órakor kezdődik.

A további csoportellenfelek Horvátország, Ausztria és Ciprus lesznek, az első két helyezett, illetve a négy legjobb harmadik vehet részt a 2013-as szlovéniai kontinenstornán.

Az Eb-selejtezők magyar programja:

augusztus 15.: Ukrajna-Magyarország, Dnyipropetrovszk 18 ó
augusztus 21.: Magyarország-Ausztria, Szombathely 19 ó
augusztus 24.: Horvátország-Magyarország, Eszék 20 ó
augusztus 27.: Magyarország-Ciprus, Pécs 19 ó
augusztus 30.: Magyarország-Ukrajna, Pécs 19 ó
szeptember 5.: Ausztria-Magyarország, Schwechat 20:20 ó
szeptember 8.: Magyarország-Horvátország, Szombathely 19 ó
szeptember 11.: Ciprus-Magyarország, Nicosia 18 ó