Harmadik a női válogatott az olimpiai tesztversenyen Londonban

Harmadik a női válogatott az olimpiai tesztversenyen Londonban

2012. 05. 07.
Megosztás

A vendéglátó brit csapatot a pénteki 17-10-es siker után ismét hét góllal legyőzve a harmadik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a londoni olimpia tesztversenyén.

Merész András együttese az olimpia házigazdáinak Fekete Szilveszter személyében magyar szakember irányította csapatával szemben megint biztosan nyert, azzal együtt is, hogy a szövetségi kapitány a januárban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, majd az áprilisi olimpiai kvalifikációs tornán az ötkarikás indulási jogot kiharcoló alakulatának összetételén jelentős mértékben változtatni kényszerült. Itáliai klubkötelezettségei miatt nem tarthatott a többiekkel például a csapatkapitány Drávucz Rita, a center Bujka Barbara és az Amerikában tanuló kapus, Bolonyai Flóra sem.
Utóbbit - amint azt Merész András a helyszínről a vasárnap déli helyosztót követően az MTI-nek elmondta - remekül helyettesítette Kasó Orsolya.

"Kasó nagyon jól védett, ami pedig a mai győzelmünket, s ily módon a Water Polo Arenában kiharcolt bronzérmünket illeti, az egész csapat jól teljesített. Az újoncok is beilleszkedtek, s az amerikaiaktól és az ausztráloktól elszenvedett ötgólos vereségek után mostanra összeállt a védekezésünk. Amellett a britek a tegnapi nagy csatában, az Egyesült Államokkal szemben 7-6-ra elvesztett meccsükön elfáradtak, ez is kellett a 11-4-es győzelmünkhöz."

A londoni négyes torna első helyén Ausztrália válogatottja végzett, miután a döntőben 6-5-re nyert az Egyesült Államok legjobbjai ellen.

Az 1. helyért: Ausztrália-Egyesült Államok 6-5 (1-2, 3-1, 2-2, 0-0)
A 3. helyért: Magyarország - Nagy-Britannia 11-4 (2-1, 2-0, 5-1, 2-2)
a magyar góldobók: Menczinger K. 3 (a képen a brit Gibsonnal), Kisteleki H., Szücs 2-2, Keszthelyi, Kövér-Kiss, Csabai, Poszkoli 1-1


(Forrás: MTI)