Három hónapra választottak elnököt az atléták

Három hónapra választottak elnököt az atléták

2013. 02. 03.
Megosztás

További három hónapig Gyulai Miklós marad a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke - döntött a sportági szervezet rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése.

Eredetileg az elnöki posztot 2009 óta betöltő Gyulai volt az egyetlen jelölt a posztra, a közgyűlésen azonban a pécsiek javaslatára, K. Szabó Gábor egykori válogatott hosszútávfutó, a debreceni sportuszoda igazgatója is felkerült az elnökjelölti listára. A küldöttek közül 37-en szavaztak Gyulaira, és 21-en K. Szabóra.

A küldöttgyűlés elején hosszas vita alakult ki arról, hogy a tisztségviselőket négy évre vagy csak három hónapra, a májusi, évi rendes közgyűlésig válasszák meg, miután a küldöttek az alapszabály ide vonatkozó rendelkezését többféleképpen értelmezték. Végül szavazásra került sor, és a többség az utóbbira voksolt.

Gyulai Miklós azután nyújtotta be lemondását, hogy az elnökség létszáma 70 százalék alá csökkent, s az alapszabály ilyen esetben rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívását írja elő.

"A szövetség egy demokratikus szervezet, ezért el kell fogadni, hogy a tagság így döntött" - kommentálta a küldöttgyűlés határozatát az MTI-nek Gyulai Miklós, majd hozzátette, szerinte azért sokkal bölcsebb lett volna, ha más sportágak szövetségéhez hasonlóan az atléták is hamarabb megtartják tisztújító közgyűlésüket, hogy elkezdődhessen az a munka, amely négy évre szól.

"Így most egy picit nehezebb lesz ez a három hónap, mert jön egy újabb közgyűlés, és ez taktikailag sok mindent felvet és befolyásol, hiszen éreznie kell a közegnek, hogy mindenkire odafigyelünk" - mondta az elnök, aki tudja, hogy van ellentábora a szövetségen belül, ezért azon is igyekszik dolgozni, hogy a jövőben még jobban elnyerje a tagság bizalmát.

"A szakmai és a gazdasági beszámolóknak még nincs itt az idejük, hiszen ez a mostani nem egy évi rendes, hanem egy ad hoc módon összehívott küldöttgyűlés volt, amit az alapszabály írt elő" - válaszolta Gyulai azokra a megjegyzésekre, amelyek szerint a küldötteknek nehéz lett volna most felelősen négy évre tisztségviselőket választaniuk anélkül, hogy alaposan ismernék a szövetség helyzetét.

"A beszámolók már javában készülnek, annyit azonban már most elárulhatok, hogy a szövetségnek az elmúlt évet sikerült pozitív szaldóval zárnia, amire hosszú ideje nem volt példa" - tette hozzá Gyulai, aki folytatni kívánja a közelmúltban elindított programokat, így a kölyökatlétika-programot, és egyúttal azt ígéri, hogy nem jön el újra az az időszak, amely 2007 előtt jellemezte a magyar atlétikát.

Mivel az alapszabály tavalyi módosítása alapján 2013-tól az elnökségnek 7 fősnek kell lennie - eddig 13 tagú volt -, a küldöttgyűlés új elnökségi tagokat is választott. A két alelnök Szalma László és Németh Zsolt lett, az elnökségbe rajtuk kívül még Szatmáry-Antal Tamás, Magyariné Oroszi Zsuzsanna, Szabóné Molnár Krisztina és Knipl István került be.

(A fotó: A MASZ elnöksége/ dr.Szatmáry-Antal Tamás, Knipl István, Szabóné Molnár Krisztina, Gyulai Miklós elnök, Magyariné Oroszi Zsuzsa, Szalma László alelnök, Németh Zsolt alelnök ( edzőtábor miatt távol)

(Forrás: mti, fotó: masz.hu)