Héraklész Gála pénteken - ismét az utánpótlást ünnepeljük

Héraklész Gála pénteken - ismét az utánpótlást ünnepeljük

2014. 02. 27.
Megosztás

Az esztendő elején már évtizedes hagyomány, hogy az előző évben nemzetközi szinten legjobban teljesítő utánpótláskorú sportolókat a Héraklész Gála keretében köszönti a hazai sportvezetés. A legsikeresebb fiatalok díjátadó ünnepségét - ezúttal a XXII. Téli Olimpiai Játékokat követően - február 28-án délután, a Kongresszusi Központban rendezi a Magyar Olimpiai Bizottság.

A Héraklész Díjátadó Gála alkalmával korábban olyan fiatalok részesültek elismerésben, mint Kozák Danuta kajakos, Gyurta Dániel úszó, Berki Krisztián tornász, Lőrincz Tamás birkózó, Szilágyi Áron vívó, Joó Abigél judós - csak, hogy a londoni érmesek, pontszerzők közül néhányat kiemeljünk. A londoni 8 aranyéremből Pars Krisztián kalapácsvető első helyét leszámítva valamennyi aranynak van héraklészes kötődése. A program tagja volt Szabó Gabriella, Risztov Éva és Dombi Rudolf is.

A sort folytathatjuk a még fiatalabbakkal, az úszó Kapás Boglárkával, a kajakos Tótka Sándorral, vagy éppen a judós Tóth Krisztiánnal, akik az első ifjúsági olimpián, Szingapúrban kerültek a legjobban teljesítők közé.

A Héraklész program 2001-től – 2012-től a MOB hatáskörének bővülése után, annak keretein belül – működik, vezetője a kezdetektől Tóth József. A Héraklész Bajnok- (14-18 évesek) és Csillagprogramnak (18-23 évesek), 20 sportágban, évente mintegy 1800 sportoló a kedvezményezettje.

A héraklészes versenyzők a korosztályos nemzetközi viadalokon, az elmúlt több mint tíz évben mintegy másfélezer arany-, ezüst-, vagy bronzérmet nyertek.

Az országos lefedettségű program statisztikájához tartozik, hogy míg a 2008-as pekingi olimpián a résztvevő 170 magyar sportolóból 63 fő volt a Héraklész program kedvezményezettje, Londonban, 2012-ben, 158 magyar résztvevőből 103 fő szerepelt hosszabb-rövidebb ideig a programban, melynek tagjai közül többen a riói Magyar Olimpiai Csapatot is erősíthetik.

A jövőképhez tartozik a korosztályt érintő események közül a 170 nap múlva kezdődő nanjingi, II. Ifjúsági Olimpiai Játékok, illetve a - hazai szurkolók örömére - 2017-es, győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) is.

"A Héraklész program hatása a Magyar Csapat londoni szereplésére" címmel megjelent korábbi, elemző cikkünket ide kattintva olvashatják.

(Fotó: MOB/Kovács Anikó)