Hét olimpikonját ünnepelte a Kölcsey Ferenc Gimnázium

Hét olimpikonját ünnepelte a Kölcsey Ferenc Gimnázium

2012. 10. 28.
Megosztás

Zsúfolásig megtelt a Kölcsey Ferenc Gimnázium nagyterme, ahol a tanintézet tanárai és diákjai a valaha az iskola padjait koptató, a londoni olimpiát is megjárt tanítványaikat, illetve korábbi diáktársaikat köszöntötték.

A névsor több mint tiszteletet parancsoló. Itt tanult ugyanis Gádorfalvi Áron szörföző, Joó Abigél cselgáncsozó, Juhász Vanda atléta, Kapás Boglárka úszó, Kovács Katalin kajakozó, Marosi Ádám öttusázó és Tóth Ildikó vízilabdázó is. Közülük Gádorfalvi Áron, Juhász Vanda és Kapás Boglárka jött el személyesen és állta hősiesen a programot levezető TV-riporter, Knézy Jenő és a végére belelendülő hallgatóság kérdésekben megnyilvánuló rohamait.

Legtöbben az érettségi vizsgái kellős közepén járó Boglárkát kérdezték, miként bírja a monotóniát, miként arra is választ vártak, vajon megszámolta-e már az uszodában a fordulónál lévő csempéket. A kérdésekkel és a mikrofonnal is feltűnően ügyesen bánó Bogi elárulta, hogy úszás közben gyakran énekel magában vagy éppen az adott napra feladott vers sorait memorizálta. Azt is bevallotta, hogy a debreceni úszó Eb-n kiharcolt Európa-bajnoki cím ugyancsak „feldobta” őt, nagy lökést jelentett. Az olimpiai hatodik hely koránt sem a csúcsot jelenti; nagyon szeretne ugyanis Rióból éremmel - talán a legfényesebbel - hazatérni. Addig pedig igyekszik minél többet elvégezni az egyetemi stúdiumokból, amelyek végén sportpszichológus kíván lenni.

Gádorfalvi Árontól arra vártak választ leginkább a kérdezők, hogy az eddig öt olimpiai szereplést követően a hatodikat is megpályázza-e. Áron elvileg nyitott a kérdésre, de nagyban befolyásolhatja az ambícióit az a novemberi döntés, amely egyértelművé teszi majd: marad-e a szörf a programban, vagy egy másik változat lép a helyébe.
Juhász Vanda azt hangsúlyozta, hogy a sport nem töltheti be az egész életét senkinek, mert előbb-utóbb úgyis abba kell hagyni és akkor a civil életben is helyt kell állni. Ő szerencsére már végzős joghallgatónak mondhatja magát, így reményei szerint neki könnyebb dolga lesz a társadalomba munkavállalóként történő beilleszkedéssel, mintha csak a gerelyhajításra adta volna a fejét és az éveit.

A kérdezz-felelek végén kisfilmeket vetítettek le az olimpikonokról, akik közül végszóra a porcsérüléssel is meccset nyert, s végül 5. helyen végzett cselgáncsozónő, Joó Abigél is befutott, aki a reggeli órákban, Újpesten egy másik, hasonló rendezvényen vett részt.

A másfél órás programot egy speciális Kölcsey-torna felvágása és kiosztása zárta, amelynek csokival bevont tetején a hét olimpikon neve és sportáguk jellemző figurája is rá volt öntve.

(Forrás és fotó: JochaPress)