Hetényi a válogatottal edz a világbajnokságra

Hetényi a válogatottal edz a világbajnokságra

2013. 03. 26.
Megosztás

A hazai szövetség megvárja a eljárások lezárását az Amerikában szexuális zaklatás vádjával őrizetbe vett hokikapus ügyében.

Részt vehet a világbajnoki felkészülésben Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, akit március 17-én szexuális zaklatás és rendbontás vádjával rövid időre őrizetbe vettek az Egyesült Államokban.

A Magyar Jégkorong Szövetség az ügyben kiadott hétfői rövid közleményében úgy fogalmazott, hogy a „médiában megjelent hírekkel kapcsolatban az eljárások lezárásáig érdemi álláspont nem alakítható ki”.

A Gwinnett Daily Post című lap a múlt hét keddjén közölte, hogy az Orlando Solar Bears csapatában játszó Hetényi egy duluth-i bárban erősen ittas állapotban fogdosott egy pincérnőt, illetve Amerika-ellenes és rasszista megjegyzéseket tett, mígnem a személyzet a földre teperte.

Az újság megszerezte az incidensről készült rendőrségi jegyzőkönyvet, eszerint Hetényi őrizetbe vétele után, megbilincselve a rendőrautóban is dühöngött, köpködött.

Az eset után az East Coast Hockey League-ben (ECHL), azaz a harmadik osztályban játszó Orlando Solar Bears jelezte: szerződést bontott a kapussal, és erről értesítette az American Hockey League-ben (AHL) szereplő és Hetényi másodosztályra vonatkozó játékjogával rendelkező Peoria Rivermen együttesét is.

Hetényi tagadta a vádakat, szerdai közleményében pedig jelezte: reménykedik, hogy megbocsátanak neki, s biztos benne, hogy a tárgyaláson tisztázni fogják. Hozzátette, „végtelenül sajnálja”, hogy felelőtlenül viselkedett, szégyent hozott magára, a csapatára és legfőképp a hazájára.

„Az, hogy a csapatommal ünnepeltem, nem mentség arra, hogy megbántottam másokat” - fogalmazott a kapus.

A divízió I-es budapesti világbajnokság április 14-én rajtol. A válogatott hivatalosan április 2-án kezdi az edzőtábort, addig főleg a fehérvári játékosokból álló különítmény gyakorol együtt.

(Forrás: MTI)