Tiszeker Ágnes: Alapvetően új koncepciója lesz a WADA-kódexnek

Tiszeker Ágnes: Alapvetően új koncepciója lesz a WADA-kódexnek

2014. 12. 08.
Megosztás

"Az egyik legfontosabb változás, hogy szétválik és megkülönböztetésre kerül a szándékos és a gondatlanságból, oda nem figyelésből elkövetett doppingvétség" - emelte ki a január elsejétől életbe lépő új WADA-kódex tekintetében a mob-hu-nak dr. Tiszeker Ágnes, Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezetője a kétnapos antidopping-konferenciát követően, melyen dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes és dr. Vaska Ottilia, a MOB jogi főmunkatársa is előadást tartott.

"Sűrű és mozgalmas éven vagyunk túl, hiszen ez az előkészítő éve volt a jövő évi változásoknak. A tavalyi év novemberében a WADA közgyűlése Johannesburgban elfogadta az új WADA-kódex szövegét, ami 2015 január elsejével lép hatályba, ami számunkra egy nagyon komoly előkészítő folyamatot jelentett, hoszen ahhoz, hogy a teljes megfelelőségi státuszunkat meg tudjuk tartani - márpedig ez minda hazai rendezéshez, mind a nemzetközi, külföldi részvételhez elengedhetetlen - ez azt jelentette, hogy át kellett vennünk a WADA-kódex új szabályrendszerét, azt be kell építeni a hazai jogszabályba. Ez azt is jelenti, hogy új kormányrendelet lesz, ennek az előkészítő munkálatai befejeződtek, arra pedig ígéretünk van, hogy a kormányzat ezt december 31-ig el fogja fogadni. Nagyon komoly jogi és szakértői munkán vagyunk túl" - magyarázta a MACS vezetője.

Tiszeker Ágnes kiemelte: alapvetően új koncepciója lesz az új WADA-kódexnek.

A mob.hu dr. Tiszeker Ágnessel készült teljes interjúja, melyből a változások is kiderülnek, az alábbi képre kattintva tekinthető meg

A kétnapos konferencián dr. Vaska Ottilia hangsúlyozta, a korábbi doppingellenes világkonferencia deklarálta, hogy a doppingellenes küzdelem alapvető célja a tiszta versenyzők védelme. A MOB jogi főmunkatársa kiemelte, az új szabályzat egy új esélyt ad a sportolóknak a tiszta sportra. "Cél a tiszta sportba vetett hit erősítése, a tiszta sportolók bizalmának erősítése" - fogalmazott. Kifejtette: az új kódex alapján bővül a doppingvétségek köre, a szándékos doppingvétségek esetében nő az eltiltási idő. Az elévülési idő növelésével a minták tíz évre visszamenőleg elemezhetők lesznek. "A doppingellenes felvilágosításra nagy hangsúlyt kell fektetni a jövőben, az oktatást már fiatalon el kell kezdeni" - hívta fel a figyelmet Vaska Ottília.

A MOB főmunkatársa arról is beszélt, hogy a WADA-szabályzat aláíróinak, így a Magyar Olimpiai Bizottságnak is, a kódex rendelkezéseit be kell építeniük a saját szabályzataikba; a doppingellenes programjaikat az új kódex alapján kell megalkotni.

(MOB/VF, fotó és video: MOB/BL)