Honvéd olimpikonokat köszöntöttek

Honvéd olimpikonokat köszöntöttek

2012. 09. 12.
Megosztás

Olimpikonokat tüntetett ki kedden Hende Csaba, a honvédelmi miniszter köszöntőjében kiemelte, Magyarország megújításakor különösen fontos szerepet kell szánni a sportnak.

A londoni olimpián részt vevő sportolókat köszöntött és tüntetett ki Hende Csaba honvédelmi miniszter. Beszédében a tárcavezető hangsúlyozta, a politika „a lehetőségek művészete”, és a kormány megalakulása óta azon dolgozik, hogy a politikát „a szükséges dolgok lehetővé tételének művészeteként” gyakorolja. Ez az emberek nélkül, álmaik és munkájuk nélkül nem működhet – fogalmazott. Hozzátette: Magyarországot a polgárai csak közösen újíthatják meg.

Úgy fogalmazott, amit a rendelkezésére álló eszközökkel a kormány és a honvédelmi tárca megadhatott a sportolók felkészüléséhez, azt megadta. A honvédség mindig is nagyra becsülte a sportot mint a katonai hivatással sok területen érintkező hivatást – mutatott rá. Megjegyezte, ezért a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz ezért az ügyért.

Az olimpikonoknak azt mondta, „rátaláltak a maguk útjára, és elkötelezetten járnak rajta”. Ez az út valódi hivatás, hiszen a jelentősége messze túlmutat rajtuk, ügyük egy ország ügye, mert személyes kiválóságukkal és példájukkal, munkájukkal és teljesítményükkel az egész nemzet szeretetét kivívták – hangoztatta, hozzátéve, hogy a londoni olimpikonok méltók az előttük járó nemzedékekhez.

Hangsúlyozta, mindaz, amit tettek, a sportra irányítja a figyelmet. A sport megtanít a napról napra következetesen elvégzett munkára, arra, hogyan kell helytállni megmérettetés idején. Megtanít a közösség erejére, „arra, hogy összetartozunk” – tette hozzá.

Az olimpikonok ünnepet szereztek az embereknek, hatalmas pillanatokat, amelyekben átélték, hogy összetartoznak – emelte ki. Hozzáfűzte: ez olyan élmény, amely erősen összekapcsolja az embereket, függetlenül attól, mit gondolnak a politikáról és hogyan látják a világot.

A budapesti Stefánia Palotában rendezett ünnepségen Hende Csaba kitüntetéseket és elismeréseket adott át a Budapesti Honvéd Sportegyesület és a Magyar Honvédség kötelékébe tartozó élsportolóknak. A kitüntetettek között volt Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szilágyi Áron, Marosi Ádám és Sidi Péter – közölte a minisztérium.

Az ünnepségen megjelent Borkai Zsolt,a MOB elnöke.

(Forrás: MTI)