Horváth Zsanett 6. a junior Ek-n

Horváth Zsanett 6. a junior Ek-n

2012. 07. 30.
Megosztás

A tabori junior Európa-kupa-versenyen Horváth Zsanett legjobb magyarként a hatodik helyen zárt, és ezzel kiharcolta az új-zélandi korosztályos világbajnokságon való részvétel jogát.

Ahogyan Horváth Zsanett tervezte, úgy alakult a csehországi junior Európa-kupa-verseny: a Taborban zajló viadalon jól úszott, kerékpárban többek között a britekkel meglépett, futásban pedig kihajtotta magát, és így nemhogy a 20-ba, de a legjobb 10-be is be tudott férni. Pedig az előzmények nem voltak kedvezőek, hiszen a szombati pályabejárás után óriási eső zúdult a városra, félő volt, hogy a viadalt is ítéletidőben rendezik meg, de végül „csak” szemerkélő esőben kellett odaállniuk a rajthoz a legjobbaknak.

„Az úszásnál kicsit beragadtam, de végül sikerült a negyedik helyen partot érnem – mesélte a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Zsanett. – A kerékpározásban úgy tucatnyian indultunk el az élen, de néhányan szinte azonnal leszakadtak, így kilencen szöktünk meg. Jól ment a bolyozás, az előnyünket a táv végéig megtartottuk, ami biztató volt a futásra nézve. Sokáig az ötödik helyen haladtam, de a hajrában egy német lány pár lépéssel megelőzött, így lettem hatodik. Nagyon boldog vagyok a helyezés miatt, ahogyan annak is örülök, hogy ott lehetek a világbajnokságon.”

A versenyen további két magyar fért be az első 15-be: Fuchs Renáta a 9., Takács Anna a 13. helyen végzett.

(Félix Promotion/nso.hu)