Hüttner Csaba már várja a rajtot a Telekom Vivicittán

Hüttner Csaba már várja a rajtot a Telekom Vivicittán

2015. 04. 09.
Megosztás

Hüttner Csaba, a kajak-kenu utánpótlás-válogatott szövetségi edzője már nagyon várja, hogy ismét futócipőt húzhasson a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

A szakember nem először áll rajthoz az eseményen, és elérkezettnek látta az idő, hogy újra megméresse magát.

„Egyszer, még sportolóként teljesítettem a félmaratont, nagyjából 1:30-as időt produkáltam. Van egy hangulata, amikor ennyi ember fut egyszerre, kellemes emlékként maradt meg bennem” – fogalmazott a négyszeres világbajnok kenus a mob.hu-nak.

Hozzátette, időnként most is lejár futni, elsősorban a Margitszigetre, ott ugyanis „szép a környezet, ráadásul sokan futnak még veled együtt, ami plusz motiváció.”

Saját bevallása szerint már nincs olyan erőállapotban, mint sportolói pályafutása csúcsán, de azt, hogy ne teljesítse a távot, elképzelhetetlennek tartja.

„Sohasem adom fel. Egy élsportoló sohasem adhatja fel. Lehetsz fáradt, lestrapált, elcsigázott, de a célba be kell érni. Az, hogy az eredményed, a teljesítményed mire lesz elég, már más kérdés, de a lelkiismereted tiszta kell hogy maradjon.”

Hüttner Csaba ötévesen kezdett el sportolni, méghozzá úszni a szülei unszolására, egy idő után azonban monotonnak találta, és inkább kenuba szállt.

És hogy a sport mire tanította meg?

„Kitartásra, céltudatosságra, arra, hogy semmi sem lehetetlen, csak eléggé akarni kell. A sport rengeteg élménnyel ajándékozott meg. Ötször nyertem világversenyen, mindannyiszor euforikus élmény volt a célba érés pillanata, majd amikor a dobogó tetején meghallgathattam a magyar himnuszt.”

(MOB/czo, fotó: MOB)