III. SuperCross Sorozat

III. SuperCross Sorozat

2012. 10. 23.
Megosztás

Stefan Gajdosik (BIKE PRO,s.r.o. Banská Bystrica) nyerte a III. SuperCross Sorozat 2012/2013-as szezonjának kazincbarcikai nyitó futamát.

Az EthicSport – Decathlon Kupán a dobogóra Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) és Fejes Gábor (Dr. Bátorfi Agria KTK) állhattak még fel, a hölgyeknél Dósa Eszter (Vitalitás SE – Scott – Nuttrixxion), az U23-asoknál Fenyvesi Péter (Bringabanda SC – SWAT) az első forduló győztese.

A reggel kilenc óra magasságában megnyitott nevezéskor még nem sok jóra lehetett számítani, lényegében a versenyközpont sátrait a parkolóból már alig lehetett látni a ködtől, emellé pedig csípős hűvös is társult. Szép számmal érkeztek a versenyzők, mire a 11 órai első rajthoz elérkezett a versenynap, már sejteni lehetett a részvételi rekordot is. Az első rajtban a megszokott kategóriákon felül az „új” hobbi kapott még helyet, a versenytáv három kör volt az ide nevezőknek. A rajtot két szlovák versenyző uralta kimagaslóan, az U17-es Kristián Zimány (ŠaVS CK Žiar nad Hronom) közel egy percet vert a mögötte érkező Lehmann Bencére (TVK – Mali), aki néhány másodperccel az abszolút második, egyben U15-ös győztes Jakub Varhanovsky (ŠaVS CK Žiar nad Hronom) mögött futott be.

A második, 11:45-ös rajtban már kezdett derengeni a napsütés a ködön keresztül, de a felnőtt hölgyek, az U19-es és master 2-es férfiak csak az utolsó körben élvezhették a napsütéses őszi időjárást. A futamot a juniorok uralták, akik nem is tudtak egymással dűlőre jutni öt kör alatt. A négyfős sprintbefutóból Dina Márton (Pilis CCC) került ki győztesen Pelikán (CUBE Balaton Team), Meggyesi (Pilis CCC – Rose) és Rózsa (KSI Schwinn – Csepel SE) előtt – a junioroknál igen szoros szezonnal számolhatunk! A master 2-es férfiak között Kis József (Merida Maraton Team – CST) vezette a mezőnyt, akit az utolsó körre induláskor befogott Jordán Péter (CUBE Balaton Team), majd az utolsó kör végén sprintben el is hódította tőle a kategória-győzelmet. A nőknél az már a második kör végén kiderült, hogy minden valószínűség szerint Dósa Eszter (Vitalitás SE) és Zuzana Vojtasová (CK Banská Bystrica) között dől majd el a győzelem sorsa. A két hölgy igen soros versenyben volt egymással, a negyedik körig lényegében egyszer sem volt kettejük között tíz másodpercnél nagyobb különbség. A záró kört aztán Dósa közel fél perccel gyorsabban teljesítette szlovák ellenfelénél, így a befutóhoz már megnyugtató előnnyel érkezett.

A 13 órás elit férfi U23-as és felnőtt, valamint master 1-es rajtban közel hatvan versenyző várakozott, hogy nekivághasson az immáron verőfényes napsütésben a számukra kiírt nyolc körnek. Az elit felnőttek között Stefan Gajdosik (BIKE PRO,s.r.o. Banská Bystrica) az első köröket Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) és Fejes Gábor (Dr. Bátorfi Agria KTK) társaságában tette meg, míg Búr Zsolt (Alpinbike Team Giant) néhány tíz méteres távolságból követte őket. A harmadik körben aztán Fejes defektet kapott a második pozícióban, melyet Gajdosik tökéletesen „lereagált” és lényegében egy ritmusváltással leszakította Buruczkit is magáról. A megszerzett néhány másodperces távolságot tartotta a szlovák éllovas, mely taktikával lényegében a célig eljutott, a különbség szinte végig 10 – 15 másodperc környékén mozgott. Fejes egy kerékpárcsere után próbált felkapaszkodni az élen állókra, de Búr Zsolton kívül másnak a „begyűjtése” ezen a napon már nem fért bele. A master 1-eseknél is közel hasonló forgatókönyvet választottak az indulók, itt Reitinger Gábor (Vitalitás SE) lépett meg egy kicsit az elején, de aztán fél távnál Cser Gábor (Alpinbike Team Giant) és Szabó András (Merida Maraton Team – CST) felértek rá. Reitinger a hetedik körben újfent ritmust tudott váltani és leszakította a mögötte – végül a fenti sorrendben – beérkező ellenfeleit. Az U23-asoknál Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) lett az új kategória első győztese, aki végig szoros versenyt vívott Kurilla Bencével (Bikeexpressz SE) – az élen állók az abszolút tízedik - tizenkettedik pozíciójának magasságában versenyeztek.

Buruczki Szilárd:
- A pálya nekem alapjában véve jobban tetszett az új elemekkel, szekciókkal. Az első körökben együtt haladtunk Fejes Gáborral és Stefan Gajdosikkal, aki általában elől diktálta a tempót. A verseny feléhez közeledve aztán Fejes a második pozícióban defektet kapott, ami engem is megakasztott és megúsztam a rögtön tempót váltó Gajdosik mögött. Ő ezt észlelte és onnantól figyelt a köztünk lévő különbség megtartására, amit csak az utolsó körben sikerült kicsit csökkentetem. A felépülésben jól haladok, egyre jobban érzem magam erőnléti szempontból is, lesz ez még jobb is!

Fejes Gábor:
- Tegnap Rakován, a szlovák kupa ötödik állomásán hatodik lettem – szintén Gajdosik mögött – de jó erőben éreztem magam, nem voltam fáradt a mai napon. A harmadik körben azonban szinte egy fél kört tettem meg defektes kerékkel a technikai zónáig – ez ma így alakult. Úgy gondolom ez nem mondható rossz eredménynek, és semmi sem lefutott még, sok futam van hátra és egy eredmény ki is esik majd az összetettből.

Az EthicSport – Decathlon Kupa összesen 130 nevezőt – köztük nyolc szlovák krosszost – számlált, így megdőlt a SuperCross-on belüli résztvevői rekord is, mely a tavalyi év salgótarjáni fordulójához tartozott ezidáig. Az igazán jó hangulatban és pontos időrend mellett lezajlott esemény megkoronázásaként délután gulyásozásra és egy pohár „frissítőre” volt mindenki a szervezők vendége, majd zárásként Klimon István, Kazincbarcika város alpolgármestere, valamint a névadó szponzorok képviselői átadták a dobogósok jutalmait az eredményhirdetésen.
A III. SuperCross Sorozat két hét múlva, november 4-én, Ózdon folytatódik!

(Fotók: Babka Szabolcs)