Ikszelt a Vasas Egerben

Ikszelt a Vasas Egerben

2012. 11. 07.
Megosztás

A legutóbbi bajnoki döntő szereplőinek, vagyis a címvédő Vasas és a házigazda Eger csapatainak rangadóján döntetlen született a férfi vízilabda Vodafone ob I-ben kedd este a hevesi fővárosban.

A keddi játéknap csúcscsatáját az angyalföldi alakulat kezdte jobban a Bitskey uszodában, utána azonban fordított a hazai gárda, amely a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter találatával alakította 2-1-re az állást.

A soványka góltermést hozó nyolc perc után, a nagyszünetet követően két ízben is kéttalálatnyi különbség jelezte a fővárosiak jobb helyzetkihasználását (2-4, 3-5), a harmadik játékrész hajrájában azonban beérte riválisát az Eger (5-5).

A befejező negyed elején 6-6-ot mutatott az eredményjelző, amikor - miután Biros kapufára lőtt egy büntetőt - a másfél ezer hazai néző örömére a válogatott Gór-Nagy Miklós kapufás lökettel vette be az ellenfél kapuját (7-6). Ekkor még bő öt perc volt hátra, de újabb gól csak egyetlen (!) másodperccel a vége előtt esett, amikor a piros-kékek újonc német légiósa, Moritz Oeler emberelőnyből kiegyenlített.
Így az 5. forduló rangadója döntetlennel zárult, ami azt is jelenti, hogy mind az Eger, mind a Vasas megőrizte bajnoki veretlenségét.
MESTERMÉRLEG
Gerendás György:
– Pocsék játék, fegyelmezetlenség. A vége? Miért kell kapura lőni, miért kell esélyt adni a bírónak?
Földi László:
– Nem arról kell beszélni, hogy ki hiányzott, mert azzal nem tudunk mit kezdeni. Borzasztóan boldog vagyok, hogy ennyire kontrolláltan, fegyelmezetten játszottunk. A végére elfáradtunk, ránk tudott jönni az Eger, de az adódó lehetőséget kihasználtuk – nem érdemtelenül szereztünk pontot.

ZF-EGER–TEVA-VASAS 7–7 (2–2, 0–1, 3–2, 2–2), Eger, Bitskey-uszoda, 1500 néző. Vezette: Juhász Gy., Vogel G.
EGER: Szécsi – Bundschuh, Bátori 1, Biros 1, Mezei 1, Gór-Nagy 1, Graham. Csere: SALAMON 2, Seman, Varga II Zs., Kovács G. 1
VASAS: BARABÁS – Katonás 1, Drasko Brguljan 1, OELER 2, STEINMETZ Á. 2, Vámos 1, Takács Bálint. Csere: Angyal, Hőna, Csapó M., Fazekas
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 6/2 Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/2
Kipontozódott: Takács Bálint (28. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Varga II Zs. (32. p.)

SZENTESI VK–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 7–13 (0–2, 2–3, 1–4, 4–4), Szentes, 300 néző. Vezette: Füzesi, Molnár
SZENTES: Horváth – HEGEDŰS 2, Józsa 1, Tóth Z., Tóth P. 1, Németh D., Bálint. Csere: Pellei, Werner Gy., Regős 1, Werner R., Szabó L. 1, Szabó Z. 1
SZOLNOK: Lévai – GOCSICS 1, Hosnyánszky 1, Alekszics, Pásztor 1, Kiss G., NEGREAN 3. Csere: Kovács O. 1, Nyéki 1, Vörös 1, Hangay Z., Marnitz 3, Georgescu 1
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 11/4 Gól – ötméteresből: 3/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Alekszics (28. p.), Kovács O. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Ma négy tizennyolc év alatti játékossal játszottunk, meg vagyok elégedve a csapat teljesítményével.
Kovács István: – Tíz napja először vagyunk együtt, a hét végi Magyar Kupa-elődöntőre jó mérkőzést játszottunk a Szentessel.

FTC WATERPOLO–KAPOSVÁRI VK 10–6 (2–1, 3–0, 4–2, 1–3), Budapest, Népliget, 100 néző. Vezette: Mucskai, Kun Gy.
FTC: Pijetlovic – MACDONELL 3, Sánta, Francsics, PAJÁN 2, ILLÉS 2, Deutsch. Csere: Kárteszi, Major N., ERNYEY 3
KAPOSVÁR: Nagy P. – BERTA 3, Balogh Z., Pataki, Horváth D. 1, Hoppál 1, Bakó 1. Csere: Maár, Papp G., Prikidánovics, Kutasi R., Juhász-Szelei, Gyurováth
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 6/3 Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 2/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós: – Gyenge védekezéssel és pontatlan támadásokkal csak ez lehet a vége.

OSC–BVSC-ZUGLÓ 6–10 (1–2, 2–0, 2–4, 1–4), Budapest, Hajós Alfréd Uszoda, 150 néző. Vezette: Németh A., Székely B.
OSC: Áts – Benczur 1, Dávid 1, Tiba 1, Szentesi, Szécsi D., Császár. Csere: Zentai 1, SZŐKE 1, Takács Balázs, Korényi 1, Pecz, Galambos
BVSC: GYÖRKE ZS. – Szűcs L., Borsós 1, RAJNA 4, Ambrus F., Czigány K., Létay. Csere: KOTSZIDISZ 3, Bedő 2, Nagy S., Szabó Bendegúz, Mészáros Cs., Urbán
Gól – emberelőnyből: 9/1, ill. 8/2 Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 2/1
Kipontozódott: Tiba (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Becsey Péter: – Ellenfelünk sokkal fegyelmezettebben és okosabban játszott nálunk, mi pedig olyan hibákat követtünk el, amelyekre a meccs előtt külön felhívtam a figyelmet.
Dabrowski Norbert: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és örülök, hogy a végjátékból mi jöttünk ki jobban.

AZ ÁLLÁS: 1.A-HID Szeged VE 15, 2.ZF-Eger 13, 3.Szolnoki Dózsa-Közgép 12, 4.Groupama Honvéd 12, 5.Teva-Vasas 10, 6.Debrecen 9, 7.BVSC-Zugló 9, 8.Junior Válogatott 7, 9.Orvosegyetem Sport Club 4, 10.FTC Waterpolo 3, 11.PVSK-Füszért 3, 12.Szentesi VK 3, 13.EKF-EgerFood-Imola 0, 14.Kaposvári VK 0

(Forrás: MTI)