Integrált kajak-kenu Európa-bajnokság: két ezüst a záró napon

Integrált kajak-kenu Európa-bajnokság: két ezüst a záró napon

2014. 07. 13.
Megosztás

Két ezüstérmet szereztek a mieink a brandenburgi integrált kajak-kenu Európa-bajnokságon a paraszámok befejező napján, szombaton.

Rozbora András (a képen) a kajak egyes (A kategória) döntőjében szoros befutó után, mindössze 25 századdal maradt le brit vetélytársa mögött. Geri Dániel kenu egyesben (LTA) szintén brit rivális mögött lett második, igaz, itt nagyobb volt a különbség az első két helyezett között.

Kajdi Katalin kenu egyesben (A) negyedik, kajak egyesben (A) hatodik lett. Szintén a hatodik helyen végzett Bencze János a kajak egyesek (TA) versenyében. Juhász Tamás kenu egyesben (TA) középfutamából a második helyen jutott be a döntőbe, ahol hetedikként ért célba.

A magyar válogatott három ezüstéremmel zárta az Eb-t.

(Bernau Péter)