Ismét közös EU Sport Fórumot és Informális Sportminiszteri Értekezletet tartottak

Ismét közös EU Sport Fórumot és Informális Sportminiszteri Értekezletet tartottak

2012. 09. 22.
Megosztás

Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára részt vett a 2012. szeptember 19. és 21. között tartott a soros ciprusi elnökség által szervezett sportminiszteri értekezleten és az azt megelőző EU Sport Fórumon.

Az értekezlet kiemelt témája volt a sportmérkőzések manipulálása elleni európai méretű küzdelem, a sport és az egészség kapcsolata, valamint a sport és az aktív idősödés közötti szoros összefüggés.

Czene Attila, az úgynevezett match-fixing-gel kapcsolatban elmondta: „A sport szempontjából a bundázással az legnagyobb baj, hogy a doppinghoz hasonlóan a sport alapértékeit rombolja. Ha nincs esélyegyenlőség a pályán, ha nem a jobb győz, akkor nincs miért szurkolni.” A sportvezető felszólalásában hangsúlyozta azt is, hogy a nemzeti sportért felelős minisztériumok munkája e témakörben, egyre inkább felértékelődik, hiszen a tárcáknak fontos feladata a nemzeti és nemzetközi szinten történő együttműködések ösztönzése, valamint a megelőzés, a felvilágosítás és az információáramlás elősegítése.

2012 az unión belül az „Aktív idősödés és a generációk közötti szolidaritás Európai Éve”. Ezért e témákat az informális sportminiszteri találkozó is felkarolta. A rendezvényen felszólalt Androulla Vassiliou, sportért felelős európai biztos is. A sport és az egészség, továbbá az aktív idősödés és a sport kapcsolatáról szólva a sportpolitikáért felelős államtitkár is kiemelte, hogy megkérdőjelezhetetlen az összefüggés a munkavállalók egészséges életmódja és egy adott ország gazdasági teljesítőképessége között. „Ahhoz, hogy valaki egészséges legyen, számos testi és lelki kihívásnak kell megfelelnie. A rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű pihenés, alapfeltétele a jó egészségi állapot fenntartásának; a sport hozzájárul a fizikai aktivitási szint emeléséhez, ezáltal a még optimálisabb teljesítőképesség eléréséhez.”

„Az is tudható, hogy mindez összefügg az egészségügyi kiadások, a betegszabadságok és a termeléskiesés csökkenésével is” - mondta a sportvezető.

A ciprusi Nicosiában tartott kettős eseményhez hasonlót utoljára 2011 februárjában a magyar uniós elnökség idején rendeztek Budapesten és Gödöllőn. Ahogyan másfél évvel ezelőtt a magyar, úgy a ciprusi elnökség is fontosnak tartotta, hogy a sport jelentős nemzetközi civil és kormányzati szervezetei között párbeszéd folyjék. Az Európai Bizottságban (EB) a különféle uniós fórumokon zajló szakmapolitikai döntés-előkészítés fontos eleme az információ- és gondolatcsere.

Az eseményen az EU sportért felelős miniszterei és államtitkárai mellett jelen voltak az EB, az EU Tanács Főtitkárság, valamint az Európai Parlament közismert képviselői is. Emellett a meghívott megfigyelők körében feltűntek az Európai Unióhoz 2013-ban csatlakozó Horvátországból érkező vendégek is.

(Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság)