Ismét magyar mászó támad egy 8000m feletti csúcsot

Ismét magyar mászó támad egy 8000m feletti csúcsot

2014. 04. 03.
Megosztás

Szlankó Zoltán szolnoki hegymászó április 17-én indul a Shisha Pangma 8027 méter magas főcsúcsára. Vállalkozása hazai viszonylatban egyedülálló: a főcsúcson még nem járt magyar mászó és egy olyan úton megy majd, amelyen még magyarok nem is próbálkoztak. Saját szervezésben, egy nemzetközi csapat tagjaként, alpesi stílusban, oxigénpalack és serpák segítsége nélkül vág neki az expedíciónak.

Barabás László, az expedíció kommunikációs vezetője elmondta, hogy Szlankó Zoltán korábbi terveinek megfelelően ismét megpróbálkozik a Shisha Pangma főcsúcsára feljutni. Legutóbb 2011-ben a második táborig (6600 m) jutott, társával akkor az időjárás miatt kellett visszafordulniuk.

Jelenlegi társa az amerikai Cleo Weidlich amerikai hegymászó lesz, akivel a Shisha Pangma alaptáborában ismerkedett össze. Az eredeti tervek szerint ketten vágtak volna neki a nyolcezres csúcsnak, ám egy új szabályozás szerint a kínai hatóság nem engedélyezi a két fős expedíciókat. A csapat kibővült és a főcsúcsra indulók közé bekerült harmadikként egy argentin hegyivezető is.

A csúcsról

A választott csúcs a Shisha Pangma 8027 méteres főcsúcsa, ahová sokkal nehezebb és veszélyesebb a feljutás, mint a mellékcsúcsra. Az első megmászás, 1964 óta a főcsúcson eddig kevesebb mint 300 mászó járt.

A 8014 méter magas mellékcsúcsról - ahova a legtöbb mászó igyekszik - a főcsúcsra még egy nagyon nehéz hegygerincen keresztül vezet az út, több órányi mászással jár a nyolcezres magasságban. Mivel az expedíció célja egyértelműen a főcsúcs megmászása, másik útvonal mellett döntöttek: a normál út helyett az osztrák úton igyekeznek majd feljutni.

Az osztrák út

Az osztrák út a harmadik tábor fölött tér el a normál úttól, ott megtörik egy kissé az északi oldal meredeksége és át lehet harántolni közvetlenül a főcsúcs alá, ahonnan egy 45-50 fokos meredekségű fal vezet fel a csúcsra.

Ez az útvonal nem túl népszerű, az expedíciók általában a normál úton a mellékcsúcsra igyekeznek, így nagy valószínűség szerint ebben a szezonban csak ők hárman lesznek ezen az úton, maguknak kell az utat kitaposni, fix kötelezni és jelzőzászlókat elhelyezni.

Szlankó Zoltán ez alkalommal is külső segítség nélkül szeretne mászni. Oxigénpalackot természetesen nem használ, úgy tartja, azzal elvenné a mászás sportszerűségét és innentől meghatározhatatlanná válna, mennyi segítséget vesz igénybe, vagyis ahogy mondja “akár helikopterrel is elérhetné a csúcsot." Inkább saját maga szeretne feljutni, ameddig saját erejéből képes a biztonságot és saját teherbírását szem előtt tartva.

Az expedíció előrehaladása itt követhető nyomon

A Shisha Pangma (8027m) a Föld 14. olyan hegycsúcsa, amely 8000 méter fölé magasodik. A Himalája hegységben található, a nepáli határtól néhány kilométerre, Tibet (Kína) déli, középső részén. Ez a terület ma is vitatott a két ország között. Tibeti nevének jelentése: „Tető a füves síkságok fölött”.

Első megmászása 1964. május 2.-án történt és Xü Jing kínai hegymászó nevéhez fűződik. A legtöbben az alsó központi csúcsig „Central peak” (8013m) mennek, nem a főcsúcsig „Main peak” (8027m), ahová még egy hosszú, éles, kitett gerincen vezet az út.

Az első téli megmászása 2005. január 14-én történt, Piotr Morawski és Simone Moro teljesítményét dicséri.

Az első magyar megmászása 1987-ben volt, amikor 6 magyar mászónak sikerült a központi csúcsra feljutni. 2013. májusában Benedek Zoltán székelyudvarhelyi születésű osztrák állampolgár hegymászónak sikerült feljutni a főcsúcsra. Tavaly Lesták Erzsébet első magyar nőként feljutott a központi csúcsra.

(Forrás: Barabás László)