Jakab két győzelemmel rajtolt az olimpiai világselejtezőn

Jakab két győzelemmel rajtolt az olimpiai világselejtezőn

2012. 05. 11.
Megosztás

Jakab János két győzelemmel, Lovas Petra pedig egy-egy sikerrel és vereséggel kezdett az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a dohai világselejtező nyitónapján Jakab egy-egy tajvani és nigériai riválist vert csoportjában, míg Lovas fehérorosz ellenfelénél jobbnak bizonyult, később a spanyol színekben versenyző Galia Dvoraktól azonban kikapott.
A csoportokból - melyeknek küzdelmei pénteken folytatódnak - az első kettő jut majd a 32-es táblára, a kieséses szakaszba.

Eredmények:
férfiak, 16-os csoport:
Jakab-Li Chia Sheng (tajvani) 4-1
Jakab-Oluyomi (nigériai) 4-0

nők, 3-as csoport:
Lovas-Dubkova (fehérorosz) 4-0
Dvorak (spanyol)-Lovas 4-0

Az már eldőlt, hogy egyesben csak a már korábban indulási joghoz jutott Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám állhat majd asztalhoz Londonban, de amennyiben Lovasék sikerrel járnak a katari fővárosban, a magyar válogatottak a csapatversenyben is ott lehetnek az ötkarikás játékokon.
Alapesetben a nőknél az első hat, a férfiaknál pedig az első kilenc hely ér majd kvótát Dohában, de ezek a számok változhatnak.
Az olimpiai csapatversenyen a hat földrész legjobbja (az idei világbajnokságon nyújtott teljesítmény alapján, feltéve, hogy 3, 2 vagy 1 játékosa korábban már kvótát szerzett), a rendező ország, valamint az egyesekben legtöbb játékost adó kilenc nemzet vehet részt. Amennyiben kilencnél több nemzet felel meg a kvalifikációs szabályoknak, akkor a csapat-vb-n kialakult rangsor dönt. Dortmundban a magyar nők a 11., a férfiak pedig a 17. helyet szerezték meg.

(Forrás: mti)