Janics nem megy Bulgáriába

Janics nem megy Bulgáriába

2012. 10. 30.
Megosztás

Az országváltását elhatározó Douchev-Janics Natasa a szerb közszolgálati televíziónak kijelentette: egyetlen választása Szerbia és egyben cáfolta, hogy bolgár színekben folytatná pályafutását.

"Az utóbbi időben bármit nyilatkozok a médiának, másként sül el. Sok hazugság jelent meg a sajtóban. Megmondtam, mit szeretnék: Szerbia az én választásom" - fogalmazott a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki hozzátette: a Bulgáriába való távozásáról szóló történetet a magyarok találták ki.

Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára az elnökség múlt szerdai döntéséről szóló hivatalos dokumentumot - miszerint az MKKSZ felkészülési hozzájárulás címén 150 ezer eurót kér, hogy a versenyző szerb színekben folytassa - személyesen adta át Douchev-Janics Natasának. A kajakos bolgár férje, Andrian Douchev jogán ugyanakkor ingyen távozhatna Bulgáriába.

"Vagy engedélyezik, hogy szerb színekben kajakozzak vagy két évig szünetet tartok" - üzente Janics.

Az MKKSZ szerdáig várja a 150 ezer eurót, ha addig nem kapja meg, akkor elvileg Douchev-Janics két évig nem versenyezhet. A szerbek a nemzetközi és az európai szövetséghez fordultak az ügyben, ők kifogásolják, hogy a magyarok miért tarthatnak igényt pénzre egy szerb állampolgárért. Mirko Nisovic, a Szerb Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy foglalt állás, hogy legkésőbb november végére lezárul az ügy, ugyanakkor a versenyző a múlt héten megerősítette neki, szerbként folytatja pályafutását.

A nemzetközi szövetség szabályzata szerint egy versenyző csak akkor szerepelhet egy másik ország színeiben kétéves kihagyás nélkül, ha - jelen esetben - a magyar szövetség ehhez hozzájárul. A házastárs esetében nincs ilyen megkötés, azaz Douchev-Janics bolgár színekben az MKKSZ engedélye nélkül is versenyezhetne.

Ábrahám Attila az MTI-nek kedden elmondta: a magyar szövetség döntése nem megtámadható. "A magyar szövetség szeptember 30-ig várta az országváltásra vonatkozó igényeket. Janics jelezte, szerb színekben szeretné folytatni. Innentől kezdve volt a MKKSZ elnökségének harminc napja, hogy döntsön, megadja-e az engedélyt vagy sem. Az elnökség múlt szerdán döntött, hogy milyen feltételek teljesülése esetén adja ki az engedélyt. A nemzetközi szövetség felé a magyar szövetségnek november 30-ig kell jeleznie, hogy engedélyezte-e Janicsnak, hogy szerbként versenyezhessen. A szerb szövetség a magyar döntést nem támadhatja meg, ugyanis az eredeti, jelen esetben a magyar szövetségnek nincs indoklási kötelezettsége. És itt véget ér a történet" - mondta Ábrahám.
Hozzátette: a magyar szövetségnek a férj jogán kizárólag Bulgária esetében nincs tiltási lehetősége.

(Forrás: mti)