Jó rajt az U20-as Eb-n

Jó rajt az U20-as Eb-n

2012. 08. 17.
Megosztás

A magyar válogatott izgalmas utolsó negyedet követően 70–64-re legyőzte Izraelt az U20-as női kosárlabda Európa-bajnokság B-divíziójában, amelynek mérkőzéssorozata csütörtökön kezdődött meg a csehországi Klatovyban.

A sokáig magabiztosan játszó magyar csapat a harmadik negyed hajrájában 47–34-re vezetett, csakhogy jött a leblokkolás, és a nem egészen három perc alatt sorozatban 14 pontot hajító izraeliek a negyedik játékrész elejére fordítottak.

Szabó Flóra ekkor megtörte a magyar pontcsendet, majd 52–49-es izraeli vezetést követően Szabó és Adamecz Lilla jóvoltából nyolc magyar pont következett. A döntés a szinte végtelen hosszúságú utolsó percre maradt, amelyet a magyar csapat bírt jobban idegekkel.
A magyar csapatban Velkey Krisztina (16, képen jobbra), Licskai Zsófia (13) és Szabó Flóra (12, képen balra) szerezte a legtöbb pontot.

A résztvevő kilenc csapat körmérkőzést játszik egymással, az első három helyezett feljut az A-divízióba (amelynek idei küzdelmei ezekben a napokban Debrecenben zajlanak 16 válogatott részvételével).

Az elutazás előtt Farkas Sándor vezetőedző a következőket mondta az esélyekről:
„Tizenkét nap alatt nyolc meccset játszunk, és ugyan igyekeztünk tájékozódni az ellenfeleinkről, igazán csütörtöktől derül ki, valójában ki milyen játékerőt képvisel. Amit a magunk részéről ígérhetek: mindent megteszünk a feljutásért" – idézi Farkast a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének hivatalos honlapja.
Az öthetes felkészülés Farkas szerint jól alakult; a hét felkészülési mérkőzésből haton erősebb csapat volt az ellenfél.

U20-AS NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, B-DIVÍZIÓ, KLATOVY (CSEHORSZÁG)

A MAGYAR CSAPAT PROGRAMJA
Augusztus 16.: Magyarország–Izrael 70–64 (14–11, 15–10, 18–15, 23–28)
Augusztus 18., 18.00: Magyarország–Csehország
Augusztus 20., 15.45: Magyarország–Bulgária
Augusztus 21., 13.30: Magyarország–Románia
Augusztus 22., 13.30: Magyarország–Svájc
Augusztus 24., 15.45: Magyarország–Németország
Augusztus 25., 13.30: Magyarország–Görögország
Augusztus 26., 15.45: Magyarország–Belgium

(Forrás: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége)