Jól haladnak a munkálatok a riói Olimpiai Parkban

Jól haladnak a munkálatok a riói Olimpiai Parkban

2014. 10. 17.
Megosztás

Jól haladnak az előkészületek Rio de Janeiróban, a 2016-os nyári olimpia helyszínén, aminek egyre látványosabb bizonyítékai vannak.

A Barra Olimpiai Parkban három aréna megépítése is kiválóan halad. A játékokon ezekben rendezik majd a kosárlabda, a judo, a vívás és a taekwondo versenyeit, a paralimpián pedig a kerekesszékes kosárlabda, a kerekesszékes rögbi, a boccia és a judo viadalainak ad otthont.

„Nagyon keményen dolgozunk azért, hogy a létesítmények a legmagasabb kritériumoknak is megfeleljenek, és örülünk annak, hogy a korábban csak a tervezőasztalon látott elgondolások valósággá válnak. Most már el lehet képzelni, hogyan néznek majd ki két év múlva” – idézi az olimpián a taekwondóért és judóért felelős csoportmenedzsert, Josué Moraest az insidethegames.biz nevű portál.

Az arénák közül a hármas számúban haladnak a legjobban a munkálatok, itt a lelátó szerkezete már elkészült, jelenleg a tetőn dolgoznak a munkások.

Az Olimpiai Teniszközpontban szintén látványos az előrelépés, mint arról Alexandre Techima, az infrastruktúráért felelős igazgató beszámolt.

„Komoly fejlődést produkáltunk, és boldogok vagyunk amiatt, hogy minden a tervek szerint megy, sőt sok esetben gyorsabban haladunk a vártnál.”

A megállapítás olyannyira helytálló, hogy a kézilabdameccseknek otthont adó ideiglenes aréna jóformán elkészült, és már jóval a játékok előtt átadhatják.

A szervezőbizottság szerint az Olimpiai Park általános infrastruktúrájára sem lehet panasz, és várhatóan semmi sem akadályozza meg, hogy 2016 nyarára valamennyi részlet a helyére kerüljön.