Jól kezdett a csapat a világkupán

Jól kezdett a csapat a világkupán

2014. 05. 03.
Megosztás

Az 500 és az 1000 méteres elő- és középfutamokkal pénteken elindult a világkupa szezon gyorsasági kajak-kenuban. A főleg fiatal versenyzőkből álló magyar csapat meggyőzően kezdett a kellemetlen, esős idő ellenére.

Bejött Storcz Botond csütörtöki jóslata, bombaerős mezőny gyűlt össze K-1 1000 méteren az uraknál és női K-1 500-on is. Miután a világkupákon versenyszámonként minden ország két egységet nevezhet, ezért a színvonal helyenként komolyabb, mint egy világbajnokságon.
A legnehezebben Dombvári Bence (a képen) kvalifikálta magát a döntőbe K-1 1000 méteren, aki középfutamából csak a legjobb harmadik idővel jutott tovább. Igaz, hogy az olimpiai ezüstérmes portugál Pimenta és a cseh Dostal mögött annyira jó időt ment, hogy azzal nyerhetett volna az összes többi középfutamban.

Női K-1 500 méteren két U23-as versenyző, Lucz Dóra és Farkasdi Ramóna képviselte Magyarországot. A lányok nem kerültek be az A-döntőbe, a szerb színekben versenyző Ruzsicsics-Benedek Dalma azonban ott lesz szombaton a legjobbak között.

Nk-1 1000 méteren viszont Farkasdi Ramóna kárpótolta magát, ott lehet az A-döntőben, akárcsak a szám másik magyar indulója, Nagy Flóra. Bravúr, hogy mindkét U23-as férfi kajak páros egyenes ágon a döntőbe került K-2 1000 méteren, valamint fantasztikusan szerepelt Khaut Kristóf is, aki alig 19 éves, de döntőzhet C-1 500 és 1000 méteren is. C-1 1000 méteren Vasbányai Henrik, C-1 500 méteren pedig Mike Róbert az előfutamból egyből a döntőbe kvalifikálta magát. Ők C-2 500 méteren is ott lesznek a legjobbak között, valamint férfi K-2 500 méteren döntőzhet a Hufnágel-Boros duó is.

Ígéretesen szerepelt és döntőbe került női 500 méteres párosban Szabó Gabriella, aki először versenyzett együtt új párjával, Vad Ninettával. Az olimpiai bajnok a futam után azt mondta, hogy elégedett, mert jól futott alattuk a hajó.

„Tényleg együtt voltak a lányok, ütőképesek lehetnek idén 500 párosban – értékelte a látottakat Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi vezetőedző.
Az előfutamból nem sikerült közvetlenül a döntőbe kerülniük, de ennek utólag még örültek is, így legalább a középfutamban újabb pályát tudtak menni versenykörülmények között. A mai előfutamok során nemcsak a tavalyi felnőtt világbajnokság érmesei, hanem a legtöbb fiatal versenyző is nagyon jó teljesítményt nyújtott. Nagy dolog, hogy a Hufnágel-Czeiner és a Gacsal-Ilyés páros egyenes ágon a döntőbe került K-2 1000 méteren, holott mind a négyen U23-as versenyzők. Fantasztikusan ment Khaut Kristóf is, aki 19 évesen két távon is döntőzhet egyesben. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a célunkat elértük, minden fiatal versenyzőnknek jó tapasztalatszerző verseny a milánói világkupa.”

A verseny szombaton reggel 9-kor a női 500 és 1000-, valamint a férfi 1000 méteres döntőkkel folytatódik. A futamokat az Eurosport2 magyar nyelvű adása élőben közvetíti.

(Forrás: kajakkenusport.hu)