Jótékonykodott Berki Krisztián

Jótékonykodott Berki Krisztián

2012. 11. 10.
Megosztás

Elkelt londoni olimpiai bajnok tornászunk, Berki Krisztián lova, amely 450 ezer forintért kelt egy csütörtök este egy bevásárlóközpontban tartott árverésen.

A lóspecialista tornász célja a kezdetektől az volt, hogy a különleges tárgyat árverésre bocsássák, és a bevételt – a fiatalok és sport – témakörben jótékony célra ajánlják fel.

„Azért fontos számomra a jótékonyság, mert vannak olyan célok, olyan alapítványok, amelyek nem kapnak elég figyelmet, s általam, az olimpiai győzelmem által talán egy kicsit jobban előtérbe kerülnek.
A magam részéről úgy voltam vele, bármennyi pénz gyűlik is itt ma este össze, remélhetőleg segíteni tudunk vele azon a három alapítványon, amelyek között szétosztjuk.
S hogy miért pont egy lovat újítottunk fel?
Mert az nekem testhez álló.
A felújítás annyira jól sikerült, hogy akár egy irodában vagy egy lakásban is jó szobadísz lehet. Persze, ha valaki elég bátor, tornázhat is rajta, de tornaterembe semmiképp sem vinném be, mert annyira szép lett. Ha képes lenne tükörbe nézni, magára sem ismerne” – viccelődött Berki.

(Forrás: sportforum.hu, Fotó: Németh Dániel, Mom Park)