Jövő Bajnokai összrégiós viadal: abszolút telt ház a Komjádiban

Jövő Bajnokai összrégiós viadal: abszolút telt ház a Komjádiban

2014. 05. 04.
Megosztás

Csak kétszáz vegyesen 50 futamot rendeztek a Jövő Bajnokai program első országos versenyén – azaz majd’ 400 fiatal állt rajthoz a Komjádi uszodában, melynek lelátóin jóformán egy gombostűt sem lehetett leejteni: edzők, szülők, testvérek voltak kíváncsiak a magyar utánpótlás korosztályos legjobbjainak viadalára.

A program fél éve indult, hét régióban, havonta tartottak felmérőket a fiataloknak, akik közül a legrátermettebbek jó eséllyel pályázhatnak a részvételre a 2017-es budapesti junior világbajnokságon, majd a 2021-es FINA-világbajnokságon. Meg talán egy picivel többre is, nem csupán részvételre...

Akad példul olyan megszállott ifjú, a 11 éves, kiskunfélegyházi Vízhányó András, aki már most csak az úszásnak él, edzésnaplót vezet, kizárólag az időeredmények foglalkoztatják. A kérdésre, hogy mit szeretne elérni, határozottan válaszolt – némiképp lihegve, hiszen pillanatokkal korábban javított négy másodpercet addigi legjobbján 200 vegyesen –: „A tokiói olimpián szeretnék úszni. Meg a budapesti világbajnokságon.” Majd némi bátorítás után hozzátette: „És ha már eljutok oda, akkor nyerni is szeretnék.”

Bátorítás gyanánt ő is és társai is találkozhattak a londoni olimpia úszóérmeseivel, a nagy viadalra ugyanis eljött Cseh László, Gyurta Dániel és Risztov Éva is. A kicsikre az egyéni csúcsok megjavításánál hovatovább egy fontosabb kihívás várt: hogy sikerüljön egy-egy közös fotót készíteni a bajnokokkal – Daniék mindenesetre jól bírták a gyűrődést, a századik fényképen is ugyanúgy mosolyogtak, mint az elsőn.

„Tudjuk, hogy ez fontos – mondta Gyurta Dániel. – Nekem is az adta az egyik legnagyobb lökést ilyen koromban, amikor ugyanitt, a Komjádiban együtt kezdhettem úszni Rózsa Norbival. Ha csak egy picivel is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a maiak még elszántabban készüljenek a jövőben, akkor már megérte az a több száz fotó és aláírás, amit most kiosztottunk gyerekeknek.” Az olimpiai bajnok aztán mosolyogva hozzátette: „Most már csak arra kell figyelni, hogy néhány év múlva ki ne szorítsanak a válogatottból...”

Természetesen a program további patrónusai, a múlt nagyjai is ott voltak az uszodában: Hargitay András, Verrasztó Zoltán és Wladár Sándor. Ők is szerepelnek azokon a kitűzökön, amelyekből mindösszesen 15 féle készült (a további patrónusok portréjával: a most megjelenteken kívül Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Bolgárka, Verrasztó Dávid, továbbá Czene Attila, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Güttler Károly és Szabó József). Egy-egy jelvényt kapott valamennyi ifjú, aki részt vett a mai viadalon, valamint plusz egyet-egyet azok, akik az egyes korosztályok legjobbjai voltak – így indult a versenyek versenye, hiszen akinek először lesz meg a komplett, 15-ös kollekció egy igen értékes Arena-ajándékcsomagot kap (szinte hihetetlen, de igaz: a tizenévesek szeme felcsillant ennek hallatán, ugyanis már most a legjobb, legmodernebb úszódresszekben szeretnék szelni a vizet).

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke megjegyezte:
„Csodálatos látvány volt így az uszoda, zsúfoltabbak voltak a lelátók, mint egy magyar bajnokságon. Látszik, hogy a program tényleg beindult, csak bennem mindig megszólal egy hang: időben vagyunk, nem késtünk el? Hiszen mindössze hét év van a budapesti világbajnokság rajtjáig... És csupán négy a junior világbajnokságig, a 2016-os hódmezővásárhelyi Eb pedig már szinte itt van a nyakunkon. Persze, látva a fiatalok elszántságát, az edzők felkészültségét, azért igyekszem magam megnyugtatni: a magyar úszósport ugyanolyan fantasztikus eredményeket produkál majd ezeken az eseményeken, mint az elmúlt években, évtizedekben.”

A Jövő Bajnokai program a következő hónapokban a szokásis regionális felmérőkkel folytatódik – a harmadik negyed év végén regionális versenyekkel –, majd az első év végén, november első szombatján következik az újabb összrégiós viadal, amely egyszersmind az avató eseménye lesz a vadonatúj győri uszodának.

Jövő Bajnokai program – összrégiós verseny, Budapest

200m vegyes – a korosztályos legjobbak

Fiúk
1997-99: Szöllősi Martin (Dunaferr-DVSI) 2:19.07
2000-01: Berecz Balázs (Kőbánya SC) 2:13.06
2002: Gallyassy Szilárd (Vasas) 2:25.25
2003: Kőhalmi Kornél (Vasas) 2:37.23
2004: Cserfalvi Olaf (Nyírsuli) 2:48.52

Lányok
1997-99: Rubint Dorka (Móri Úszó Egy.) 2:29.60
2000-01: Rohács Réka (Kőbánya SC) 2:28.14
2002: Treffler Kata (BVSC-Zugló) 2:28.97
2003: Nagy Réka (BVSC-Zugló) 2:32.78
2004: Golopencza Nóra (Kőbánya SC) 2:52.85

Részletes eredmények a szövetség honlapján (musz.hu) megtalálhatók.

A kiemelt felmérőket, valamint az összrégiós versenyt élőben is követhetik a MÚSZ TV-n minden hónap első szombatján.

(Csurka Gergely)