Junior vb: Világbajnok a magyar férfi párbajtőrcsapat

Junior vb: Világbajnok a magyar férfi párbajtőrcsapat

2014. 04. 12.
Megosztás

Rendkívül izgalmas asszók után, majd egy káprázatos döntőt követően világbajnoki aranyérmet nyert a magyar férfi párbajtőrcsapat a plovdivi junior világbajnokságon, míg a női párbajtőrözők a negyedik helyen végeztek.

A világbajnokság utolsó napján a párbajtőrözők csapatversenyeit rendezték Plovdivban. És bizony úgy vagyunk ezzel, mnt az elkényeztetett gyerekek.

A vb eddigi négy párbajtőr számában ugyanis egyszer sem maradtunk érem nélkül. Kadet női párbajtőr ezüst - Nagy Kinga révén. Kadet férfi párbajtőrben a duplázás is összejött - Esztergályos Patrik arany, Tóth Gergely bronz. Junior női párbajtőr ezüst - Bohus Réka. Junior férfi párbajtőr bronz - Berta Dani.

A reggeli női párbajtőrcsapat nyolcaddöntő ötödik asszójában Egyiptom 20:19-re vezetett Magyarország ellen, de Bohus Réka vezérletével gyorsan fordítottak a lányok, és ezzel a nyolc közé jutottak.

Rögtön ezt követően az urak az amerikaiakkal vívták nyolcaddöntőjüket. Itt négy asszó után az esélytelenebbnek tartott USA vezetett 19:12-re. Aztán Berta Dani riadót fújt, és ha valaki csak a 45:34-es végeredményt olvassa, akkor akár legyinthet is egyet: sima papírforma. Hát nem volt olyan sima papírforma.

A női negyeddöntőben azt pontosan tudtuk, hogy becsapós a csapatrangsor, hiába voltunk mi az egyesek, és az ukránok a kilencesek, messze nincs ekkora különbség. Olyannyira, hogy a tavalyi budapesti Eb-n éppen ők győztek le bennünket a bronzmeccsen. Ennek megfelelően szorosan is alakult a mérkőzés, sőt, négy asszó után 18:15-re az ellen vezetett. És akkor jött az újabb “minden megtörténhet”. Az addig a nap folyamán nyeretlen Kun Anna egyszer csak átlendült a holtponton, kisikította magából azt a fránya görcsöt, a továbbra is remeklő Rékával, valamint a rendkívül hasznosan és értékesen vívó Felker Adrival közösen 45:38-ra fordítottunk. Megvan az első elődöntő! Ott azonban sajnos szétestek a mieink, az addig villogó Bohus Réka egy 5:1-es vereséggel kezdett, és ez alaposan ráült a csapatra. Sem harci kedvben, sem tuserősségben nem tudtuk felvenni a versenyt az amerikaiakkal, a kilenc asszóból összesen egyet sikerült megnyerni, azt is mindössze 2:1-re. Így aztán nem is lehetett más a vége, mint 45:29-es vereség. Pedig a papírforma alapján verhetőnek tűntek az amerikaiak, csakhogy, ugye, a vívásban “minden megtörténhet”. Sajnos, a hölgyeknek közvetlenül az elvesztett elődöntő után máris pástra kellett lépniük a harmadik helyért, és érezhetően nem sikerült feldolgozniuk az előző vereséget. A lengyelek az első kör után 15:6-ra elléptek, és innen már akkor sem volt visszaút, ha mint tudjuk, a vívásban “minden megtörténhet”. Sikerült viszont valamelyest a felzárkózás, a vége 45:40 lett a lengyeleknek.

Ezzel a női párbajtőrcsapat a negyedik helyen végzett, ami tulajdonképpen kifejezetten szép eredmény, csak ilyenkor egy kicsit keserű a szájíz. Hát ne legyen! A női párbajtőr szakág két egyéni ezüstérmével és ezzel az értékes helyezéssel sokkal jobban teljesített, mint az utóbbi években bármikor.

A fiúk Japánnal kerültek szembe a négy közé jutásért, és annak ellenére, hogy az ellenfélben vívott az egyéni győztes Jamada, reméltük,itt végre nem találunk valami beteg példát a “minden megtörténhet” elméletre. Hát találtunk… Az első kör után 13:5-re vezettünk. Aztán hét asszó után meg 26:24-re Japán… A számunkra nem túl örvendetes fordulatba egyaránt benne voltak a fiúk, viszont az újabb csavar sem maradt el! Bányai Zsombor fordított, így az utolsó asszóra egy tusos előnnyel állt fel a már említett újdonsült világbajnok Jamada, illetve Hamar Balázs, a magyar ranglista negyedik helyezettje. Aki ennek okán egyéniben nem is indulhatott a vb-n… És a világbajnoknak semmi esélye nem volt a “mi kis tarcsink” ellen. Balázs - aki egyébként gerincsérve miatt maradt le a ranglistán - remekelt. Jamadának esélye nem volt arra, hogy fordítson, a két fiú alig két perc alatt lenyomott egy 15-ös asszót, melyet Hamar Balázs 15:8-ra nyert. Hát így járt a világbajnok! Mert a vívásban “minden megtörténhet”.

Következett a koreaiak elleni elődöntő. Ne legyintsünk, az ázsiaiak voltak a rangsoregyesek, mi a négyesek. Nem is volt egyszerű a mérkőzés. Bár ezúttal végig nálunk volt az előny, de három tusnál többel egyszer sem vezettünk. Ekkora előnnyel vette át ismét Hamar Balázs az utolsó váltásnál a stafétabotot, és ezúttal is parádézott. Na jó, előbb kicsit ránk ijesztett, egy tusra feljött a koreai, de utána következett a nagyszerű befejezés, és 36:30-nál, néhány másodperccel a vívóidő lejárta előtt az ázsiai megadta magát, így aranyéremért vívhat a spanyolokkal szemben a junior férfi párbajtőr válogatott.

Jöhetett a díszelőadás, a finálé. Ahol aztán olyat láttunk, amit ebben a fegyvernemben csak szökőévente. Kezdődött azzal, hogy a spanyol Ibanez egyébként kétségkívül látványos és hangulatos dobszólójával köszöntötte az ibériai válogatott a mieinket, akik erre egy szigorú "Magyarok!"-kal válaszoltak. Majd a dobos rögtön pástra lépett Hamar Balázs ellenében és kapott egy olyan 5:0-át, hogy nyilvánvalóan elgondolkozott azon, hogy nem a zenei szakmában kell-e folytatnia a pályáját. És a fiúk ettől kezdve meg sem álltak! Nemhogy percek, másodpercek alatt követte egyik magyar győzelem a másikat! 35:14-nél, a nyolcadik asszóban Bányai Zsombi hozott egy 5:5-öt, ez volt az egyedüli olyan csörte, amit nem mi nyertünk, de ezt sem vesztettük el, és isten bizony senki nem haragudott Zsombira ezért az ikszért... A fantasztikus kvartett esetében az i-re a pontot Hamar Balázs tette fel, így 45:23-as döntő fölénnyel lett világbajnok a junior férfi párbajtőr-válogatott! Mert a vívásban, ugye, "minden megtörténhet", csak az nem, hogy a junior magyar férfi párbajtőr válogatottat bárki is legyőzné a 2014-es naptári esztendőben!

Bányai Zsombor:
“Nagyon korán kellett kelni… És ez meg is látszott a kezdésemen, de aztán szerencsére sikerült bemelegednem. A tavalyi és az idei Európa-bajnoki aranyérem után kipipálhatom a világbajnoki aranyat is, úgyhogy nagyon boldog vagyok. A felnőtt érmek és az olimpiai arany az még hiányzik, majd igyekszem pótolni! Sok mindenkinek szeretnék megköszönni sok mindent. A szponzorok közül a Pbt-nek és a MOL-nak. Halla Péter mesteremnek és a fegyvermesteremnek. Valamint a szüleimnek, Helgának, és mindenkinek, aki szurkolt nekem.”

Berta Dániel:
“Hát… Amilyen gyengére sikeredett a kezdés, olyan jó lett számomra a befejezés. Az elején valahogy nem éreztem a ritmust, de a döntőre sikerült összeszednem magam. Köszönhetően többek között Pálvölgyi Ágnes sportpszichológusnak, akivel napközben is beszéltem telefonon. Remek csapatunk van, és a Pbt. meg valamennyi mester mellett hadd köszönjem meg Bokrétás Csaba bácsinak is a speciális edzéstervét, ami a jelek szerint abszolút sikeres volt!”

Cho Taeun Sándor:
“Kicsit talán döcögősen indult a nap, ám a döntő annál jobban sikerült! Nagyon örülök, hogy együtt élhettük át ezt a nagy sikert! A magam részéről mesteremnek, Budai Istvánnak szeretném megköszönni a sok munkát és segítséget!”

Hamar Balázs:
“Egész más volt ez a verseny, mint az Európa-bajnokság. Elvégre egyetlen európai csapattal találkoztunk, a döntőben a spanyollal. Aztán az lett a legkönnyebb meccsünk… Sokkal nagyobb volt addig a harc, egész más volt a stílus. Kipihenten érkeztem a világbajnokságra, már az Eb-n is megszoktam a befejező ember szerepét, amit nagyon megszerettem! Mindenkinek szeretném megköszönni, aki szurkolt nekünk, akár a helyszínen, akár az interneten keresztül. Mesteremnek, Andrásfi Tibornak és a Pbt.-nek is mindent köszönök, és természetesen a legnagyobb köszönet Édesapámnak, a családomnak, a barátnőmnek.”

Andrásfi Tibor, válogatott edző:
“Nehezen találom a szavakat, annyira boldog vagyok! Le a kalappal a fiúk előtt, fantasztikusat nyújtottak. Eleinte voltak kisebb nagyobb hullámvölgyek, de azért nagyszerű ez a csapat, mert mindig volt, aki kisegítse a másikat. Aztán a döntőben egyenesen elképesztő volt a srácok teljesítménye, lehengerlően vívtak, eddig is remekeltek már, de ilyen extrát még sosem láttam tőlük. Ez úton is gratulálok mindannyiuknak! És természetesen köszönöm a közös munkát Udvarhelyi Gábornak, Eitner Kingának, valamint gratulálok a mestereknek, Halla Péternek, Danka Sándornak és Budai Istvánnak, Németh Kálmán gyúrónak és a csapatvezetésnek!”

Eredmények.

Junior női párbajtőrcsapat világbajnokság, 30 induló.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyiptom 45:34 (Bohus +13, Felker +4, Kun -6).
Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:38 (Bohus +6, Felker +3, Kun -2).
Elődöntő: Magyarország-Egyesült Államok 29:45 (Siklósi -2, Kun -4, Felker -4, Bohus -6).
A 3. helyért: Magyarország-Lengyelország 40:45
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Egyesült Államok, 3. Lengyelország, 4. Magyarország (Bohus Réka, Felker Adrienn, Kun Anna, Siklósi Enikő).

Junior férfi párbajtőrcsapat világbajnokság, 35 induló.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 45:34 (Berta +7, Hamar +3, Bányai +1).
Negyeddöntő: Magyarország-Japán 45:37 (Hamar +8, Bányai +1, Berta -1).
Elődöntő: Magyarország-Korea 36:30 (Hamar +7, Bányai +3, Berta -4).
Döntő: Magyarország-Spanyolország 45:23 (Berta +9, Hamar +8, Bányai +5).
Végeredmény: 1. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Cho Taeun Gergely, Hamar Balázs), 2. Spanyolország, 3. Korea.

Junior férfi tőrcsapat világbajnokság, 30 induló.
A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Chile 45:24.

(Forrás: hunfecning.hu)