Fazekas és Kozák is bejutott a döntőbe

Kajakos képletek: Kozák londoni duplázása majdnem biztosra vehető

2012. 05. 30.
Megosztás

A szegedi első válogatón és a duisburgi Világkupa versenyen is győztes Kozák Danuta, a Domino-Honvéd versenyzője a női kajakozók közül elsőként biztosította a helyét a Londonba készülő magyar válogatottban, versenyzőtársainak azonban kivétel nélkül legalább még egy akadályt kell sikerrel venniük az olimpiai szereplés lehetőségének kiharcolásáért.

A T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának kérésére Storcz Botond szövetségi kapitány a versengés eddigi eseményei mellett a siker különféle „képleteit” is felvázolta.

„Kozák Danuta tényleg már nyeregben, hiszen ahol csak indult eddig, mindenhol győzni tudott. Először Szegeden járt sikerrel, ahol nem csak az egyesben, hanem klubtársával Szabó Gabriellával a kettesben is sikerrel járt, ezt követően pedig a duisburgi Világkupa erős nemzetközi mezőnyében is első hellyel bizonyított. Így hát ő – Csipes Ferenc versenyzője - képviselheti a magyar színeket az olimpiai K-1 500 méteres küzdelmekben, de éppen ezért, pontosabban a nyári játékok szoros időrendje miatt a páros versenyzés lehetőségéről le kell mondania.

Ami ez utóbbi számot illeti, a döntés a június 15-17-i szegedi második válogatóra maradt, ahogy ez a kiírásban is szerepel. Szegeden tehát Kozák és Szabó vitte el a pálmát, a Kovács Katalin és Douchev(Dusev) Janics Natasa, illetve a Paksy Tímea és Fazekas Krisztina alkotta párosok előtt, a Világkupán viszont a Szabó Gabriella - Csipes Tamara duó volt második helyezettként a legsikeresebb magyar szereplő, miután hajósúly eltérési hiba miatt Kovács és Janics nem döntőzhetett. Úgy néz ki, hogy a második válogatón Kovács és Janics, Szabó és Csipes, valamint a Paksy és Fazekas alkotta hajók mérik majd össze az erejüket, és aki nyer, azé az olimpiai indulás joga.”

A szövetségi kapitány finoman megfogalmazott véleménye szerint Duisburgban az érintett edzőknek és versenyzőknek is jobban kellett volna figyelnie, hogy a magyar egységet a hajójuk nem megfelelő súlya - 12 dekás eltérés miatt - miatt ne zárhassák ki. A szakvezető ugyanakkor úgy véli, hogy még mindig jobb, hogy a baj Duisburgban történt meg és nem az olimpián, a döntő felé vezető úton, vagy már az aranyéremért folyó csatában…

„A K-1 200 méteres sprintszámban Natasa karnyújtásnyi közelségbe került céljának megvalósításához – folytatta Storcz Botond -, hiszen mindkét eddigi versenyen meggyőző teljesítménnyel érkezett elsőként a célba. Mivel a Világkupa ebben a számban nem volt válogató verseny, meg kell várnia a második válogatót, ahol „hazai pályán” teheti fel az i-re pontot. Ha valamit netán elrontana, akkor viszont „szétlövés” következik, erre viszont hangsúlyozom csak akkor kerül sor, ha Natasa nem duplázna. A végére maradt a négyesünk összetételének a „képlete”, amelynek összeállítása a fejemben már megvan, de megvárom a második válogatót, annak fejleményeit vetem majd össze az eddigi versenyek tapasztalatával. Azt már most elárulhatom, hogy ebben az egységben is biztosnak látszik Kozák Danuta helye, tehát ő szinte már páholyból várhatja három csapattársának a csatlakozását.”

Egyelőre tehát csak találgatni lehet, hogy a négyes hogyan áll fel, de a megoldás az eddig látottakat figyelembe véve nem látszik túl bonyolultnak. Esélyesnek számít a csapattagságra eddigi két jó szereplésével Fazekas Krisztina és valószínű, hogy Kovács is beülhet ebbe a hajóba. Kérdés, hogy sikerülhet-e ugyanez Szabó Gabriellának, miként az is, hogy mi jóra számíthat Benedek Dalma, aki eddig nem tudott meggyőző teljesítménnyel kirukkolni…

(T-Mobile Sporthír Szolgálat, Szalay Péter)