Kamera a gödi nevelőegyesületénél is karácsonyozott

Kamera a gödi nevelőegyesületénél is karácsonyozott

2013. 12. 25.
Megosztás

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán karácsony alkalmából ellátogatott egykori nevelőegyesületéhez, a Gödi Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályába. A győri Graboplast VSE kajakosa örömmel tett eleget a dunakanyariak meghívásának, noha másnap reggel nyolckor már győri állomáshelyén kellett jelentkeznie.

A Gödi SE kajakos szakosztálya alapvetően utánpótlás-nevelő klub, az eredményeket, bajnoki címeket a fiatalok szállítják. Az egyébként gödi lakos Kamera is itt érte el első sikereit. Az olimpiai bajnok sportoló igazi példaképként áll a Duna-parti település ifjú kajakosai előtt.

A karácsonyi rendezvényen részt vett Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai alelnöke, a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettese, dr. Horváth László, a Gödi SE elnöke, valamint a korábbi szakosztályvezetők közül Barazutti László, Hamar János és Simon Tamás is.

Az ünnepségen Nagy Árpád szakosztályvezető értékelte az esztendőt – többek közt köszönetet mondott a Magyar Olimpiai Bizottság Sport XXI. programja által nyújtott támogatásnak –, majd Sinkó László a fiatalokat köszöntötte, a legeredményesebbeknek, legszorgalmasabbaknak ajándékot adott át.

Schmidt Gábor arról is beszélt, hogy a szövetség regionális edzőközpontok kialakítását tervezi, így a Dunakanyarban néhány éven belül egy olyan pálya, edzőközpont kerülhet kiépítésre, mely Dunakeszitől-Gödön, Vácon, Kismaroson át akár Nagymarosig, Esztergomig kiszolgálhatja a kajak-kenu társadalmat.

Kammerer Zoltánt a gödi kötődése mellett a riói felkészülésről is kérdeztük.

„Ilyenkor már hazajárok, egy-egy ilyen ünnepségen újra 10-12 éves srácnak érzem maga. Életem egyik legszebb időszaka, legjobb döntése volt, amikor elkezdtem kajakozni. Nagyon sok kisfiút, kislányt ismerek itt személyesen, az én fiam Gödön jár iskolába, itt is lakik. Sajnos nem kajakozik, hanem focizik, de sok kis közös ismerősünk van. Szeretek itt lenni a rendezvényeken a szívem egy rész itt van Gödön.

A riói ciklus elején volt egy étéves marketingtervem magammal szemben: megfogalmaztam, két év alatt lesz két vb, két Eb, olimpiai számban egy érmet kell szereznem, és akkor nincs akadálya a folytatásnak. Büszkén mondhatom, egy bronzérmet megszereztem, és még mindig élvezem a kajakozást. Érzem a motivációt, a belső erőt, minden edzésen elkap a hév, még mindig nyerni akarok, ez jó érzés. Inkább attól vagyok rosszul, hogy már csak három évem van Rióig…

Húzós napjaim vannak az év végén is, Tatán felmérésünk volt, hamarosan államvizsgázom, Győrben egy hét, majd Budapest, Göd, Győr újra, de a karácsonyt a Duna-parti településen töltöm” – foglalta össze Kammerer Zoltán.

(Fotó: Bea István)