Kapás Boglárka: Lendületet adott nekem, hogy meg tudtam nyerni az Európa-bajnokságot

Kapás Boglárka: Lendületet adott nekem, hogy meg tudtam nyerni az Európa-bajnokságot

2012. 07. 18.
Megosztás

K&H bajnoki vélemények sorozat - VIII. rész

Kapás Boglárka úszó újdonsült Európa-bajnokként indul az olimpián, amely 19 évesen már a második nyári játéka lesz. Szerinte a magyarok remekül felkészültek az olimpiára, és szenzációs az edzők és a sportolók munkája. A K&H bajnoki vélemények e heti nyilatkozója szerint legfőbb erénye, hogy nagyon tud koncentrálni, és amit egyszer elhatároz, azt eléri – hiszen minden fejben dől el.

Kapás Boglárka négy évvel ezelőtt Pekingben 15 évesen a magyar olimpiai csapat legfiatalabb tagja volt. Akkor 400 méter gyorson indult, Londonban már 800 méteren is rajtkőre állhat – ráadásul ebben a számban idén már egy Európa-bajnokságot is nyert.

„Semmilyen sportban nem könnyű kijutni az olimpiára, így úszásból sem, de örülök, hogy az úszók vannak a legtöbben a magyar csapatban” – mondta Boglárka.
„Sok embernek sikerült teljesítenie a kijutáshoz szükséges szintet, és külön örömmel tölt el, hogy sok fiatal van a csapatban.”

Boglárkát tavaly választották a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram díjazottjának, amelynek keretében 1 millió forintos támogatásban részesült.
„A K&H kártyaprogramja kapcsán elég nagy anyagi támogatást kaptam, ez sok mindenben segített. Egyrészt felszerelést vettem rajta, másik részét pedig félreraktam, hiszen már én is elkezdtem spórolni a következő évekre” – tette hozzá.

Boglárka szerint a magyarok legalább olyan jó eséllyel indulnak Londonban, mint külföldi társaik.
„Szerintem a magyarok remekül fel tudtak készülni az olimpiára, szenzációs, amit a magyar edzők és sportolók véghezvisznek. Elsődleges célom magamra koncentrálni, a többieknek is ez a feladata. Oda kell állnunk a saját számunkhoz és minél jobban leúsznunk azt. Természetesen szurkolunk egymásnak, és örülünk a másik sikerének.” – nyilatkozik a magyarok londoni szerepléséről Boglárka.

Saját várható teljesítményéről bizakodva beszél a jelenleg országos csúcsot tartó úszónő.
„Óriási lendületet adott nekem, hogy meg tudtam nyerni az Európa-bajnokságot. Jóformán 2-3 hetem volt csak felkészülni, és mégis ilyen jól sikerült. Sokkal könnyebb így nekivágni az olimpiának, hogy tudom, megvan bennem ez a teljesítmény. A plusz, ami segít, az, hogy nagyon oda tudok koncentrálni, nagyon ott tudok lenni fejben az úszásnál. Az edzőm is hangsúlyozni szokta, hogy ha valamit nagyon meg akarok csinálni, azt meg tudom csinálni – hiszen fejben dől el ez az egész” – foglalta össze Boglárka.

(Forrás: K&H sajtószolgálat, fotó: JochaPress)