Kapitányi Davis kupa előrejelzés

Kapitányi Davis kupa előrejelzés

2013. 04. 03.
Megosztás

Hornok Miklós szövetségi kapitány helyzetjelentése a Davis Kupa csapatról.

Ahogy mindenki láthatta, február elején hősies küzdelemben ugyan, de alulmaradtunk a moldáv válogatott ellen, de csak nagyon kevésen múlt a dolog, hála fiatal csapatunk hősies helytállásának!

Mindenki nagyon odatette magát, az utolsó percig nyitva volt a mérkőzés, és a lehető legkisebb különbséggel múltak csak minket felül a jóval jobban rangsorolt és rutinosabb moldávok. Ennek ellenére kiderült, hogy igenis nagyon lehet számítani a fiataljainkra is, párosunk elképesztően debütált. Vitya annak ellenére kihozta magából a maximumot, hogy élete első Davis Kupáját játszotta, de egyáltalán nem volt érezhető rajta az elfogódottság, hihetetlen teljesítményt produkált a sorsdöntő találkozón, és csak a legminimálisabb különbséggel maradt alul ellenfelével szemben. Marci a második naptól elképesztően jól játszott, és annak ellenére kőkemény mentális erőt tudott mutatni a vasárnapi egyes játékosok küzdelmében, hogy ellenfele másfél szettig szinte egyáltalán nem hibázott, nagyon jó érzés volt látni, hogy ezt a formát tovább tudta vinni a következő Challenger versenyre is.

Pontosan ez a Davis Kupa mérkőzések hozama, emlékezzünk, tavaly Balázs Attila is hihetetlen teljesítményt produkált jó egy hétre a lettek elleni találkozó után Bukarestben, amikor 4 (!) Top 100-as játékost búcsúztatott el, és a kvalifikációból a legjobb négyig jutott azon a versenyen.

Éppen ezért nagyon sajnáltuk, hogy nem vett részt az év első találkozóján, és igazán nem volt szerencsés, hogy esetleges egyéni sérelmek miatt egy ország tenisze szenvedte kárát játékának hiányával. A mostani találkozóra úgy néz ki, hogy sikerül a teljes és jelen pillanatban legerősebb válogatottat összehozni, amire igen nagy szükségünk is lesz, mivel információim szerint a luxemburgiaknál Gilles Müller is rendelkezésre fog állni a kiesési rangadón.


Attila éve elég érdekesen kezdődött, nem indult túl sikeresen, azonban az utóbbi hetekben ismét jó formát kezd mutatni. Remélem, hamar kitisztul körülötte a levegő játékának közeljövőjét illetően, kár lenne, ha 24 évesen nem hinné el, hogy van esélye a legjobbak között lenni, hiszen már láthattuk tőle, hogy a szintje meg van hozzá.

Vityán látszódik a belgrádi felkészülés hozama, egyre stabilabban hozza a szintet, és párosban Levivel is sikerült egy tornát megnyerniük! Amennyiben továbbra is töretlenül tud fejlődni, és még több játékelemet sikerül beépítenie játékába, hamar feljebb tud majd lépni, elszántsága alapján nem kételkedem ebben! Levi is szépen halad előre, nagyon örülök, hogy ilyen pozitívan haladnak előre Vityával együtt, jó látni, hogy össze tudnak tartani a srácok! Marci is szépen lépeget felfelé, már a legjobb 300 felé kopogtat, amennyiben ilyen kitartóan és komolyan fog dolgozni, hamar odaérhet a legjobbak közé, még ha alkalmanként nem is töretlen a felfelé vezető út, de hát ezt mindenkinek végig kell járnia.

Reményeim szerint (akármennyire is a fiatalokban gondolkodom hosszútávon) Attila játéka sorsdöntő lehet mind taktikai, mind pedig játéktudás szempontjából is, egyelőre ő a legjobban rangsorolt játékosunk, ami lehetővé teszi, hogy Marci az első napon pihenten tudjon kiállni Müller ellen. Ahogy tavaly már láthattunk tőle ennél nagyobb szenzációjú győzelmet is például Gulbis ellen, most is nagy esélyt látok nála Müller legyőzésére.

Attilának hoznia kell mindenképp a második játékos ellen a meccset, így szerencsés esetben akár 2/0-lal is fordulhatunk péntek este. A párosban Marci és Levi nagyszerűen debütáltak, hihetetlenül érzik egymást a pályán, ami talán a legfontosabb a páros játékban, velük is nagy az esély felvenni a harcot Müllerék ellen. Ha minden szerencsésen alakul, vasárnap kicsit könnyebb szívvel nézhetünk a mérkőzések elébe.

Ennek ellenére nagyon remélem, hogy utoljára történik ilyen a csapat körül, amennyiben tovább vezethetem a csapatot, nem szeretném megengedni, hogy ilyen morális csapdába essünk. Nem múlhat azon országunk teniszének sorsa, hogy nem lehet megegyezni a feltételekről, és az sem reális, hogy egy alacsonyabb osztályú találkozón olyan pénzek kerüljenek szóba a tárgyaláskor, amik nem reálisan kifizethetők még annak ellenére sem, hogy esetlegesen a játékosaink értéke természetesen többet ér.

Ez erkölcsi kérdés, és rutinos elődjeink sem a pénzt helyezték soha első helyre, hanem az ország színeiért való helytállást, ami a legnagyobb érték minden anyagi elismerésen felül.
Március végétől gőzerővel készülünk mindannyian, és reményeim szerint össze tudom hozni a srácokat egy jó hangulatú csapatépítő hétre, ahogy ezt már hagyományosan meg szoktuk tenni.

Igyekszünk mindent megadni nekik, annak érdekében, hogy a legjobbat ki tudják hozni magukból, és mindenkinek örömet tudjanak szerezni a csapat győzelmével. Ehhez kívánok mindenkinek jó szórakozást, előre is köszönjük a támogató szurkolást az egész csapat nevében! Hajrá magyarok!

(Forrás: mtsztenisz.hu)