Kecskemétre vándoroltak az olimpikonok

Kecskemétre vándoroltak az olimpikonok

2012. 06. 10.
Megosztás

Kecskemét városa immár harmadik alkalommal (1989, 2001, 2012) adott otthont a Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlésének, amely jubileuminak is számít, hiszen hatvanadik alkalommal gyűltek össze a mozgalom jeles képviselői.


A városháza zsúfolásig megtelt dísz-termében Dr. Szakály Sándor, a MOA alelnöke köszöntötte dr. Zombor Gábort, Kecskemét polgármesterét, aki örömmel üdvözölte az olimpiai bajnokokat: Köteles Erzsébet, Rejtő Ildikó, Dömölky Lídia, Ágoston Judit, Szabó Bence, Nébald György, Horváth Zoltán, Gedó György, Hámori Jenő, Varga János, az érmeseket: Antal Márta, Bóbis Ildikó, Mohácsi Ferenc, Réczy László, Törös Olga, olimpikonokat: Komka Magdolna, Halász János és Szabó Miklóst.

A MOA főtitkára megnyitójában az olimpiai akadémia feladataként kiemelte:” Működése terjedjen ki a társadalom minden tagja felé, legyen az sportoló vagy nem sportoló. Így alakulhat ki az olimpizmus elveinek egyöntetű értelmezése nemcsak hazai, hanem nemzetközi téren is” Ennek a feladatnak legjobban az olimpiai vándorgyűlések felelnek meg.

A kulturális program Harald Gencmer „Zene négy rézfúvósra” ősbemutatóval kezdődött. A zeneszerző az 1936-os Berlini olimpia művészeti versenyére írta, a zeneszerzés kategóriába adta be és III. helyezést ért el. A Humán középiskola Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola tanulói az ókori játékok részleteit modern változatban adták elő.

A bevezető előadást Szabó Bence MOB sportigazgató tartotta „Magyar csapat Londonban” címmel. Elmondta, hogy a magyar csapat várhatóan 155 sportolóval érkezik, s a MOB mindent elkövet annak érdekében, hogy minden sportoló az igényének megfelelő módon készülhessen a nagy versenyre. A szállító a British Airways. Az összesített pontversenyben a magyar csapatot a legjobb húsz ország közé várja a sportigazgató, de az aranyérmek számára nem tippelt, annyit mondott: „legyen több, mint Pekingben!”

Grosán Pál testnevelő tanár „Kecskemét sportműhelyei” című, gondosan összeállított előadásában a nagy és kis sportegyesületek, szakosztályok múltja, jelen elevenedett meg. Kecskemét színeiben lett olimpiai bajnok Majoros István, érmes Messzi István és Kincses Tibor. Kecskemét városa szülötte az olimpiai bajnok Bóbis Gyula, Polyák Imre, Földi Imre, Horváth Zoltán.

A MOB megújult honlapját mutatta be Balássy László, a MOB technikai munkatársa.

A plenáris ülés befejezéseként a MOA elismeréseinek átadására került sor.

A MOA Tiszteleti jelvényét kapták: Gál László- a szombathelyi Halmay Zoltán OHE alelnöke, a kecskemétiek közül:Poór László, Grosán Pál, Heltai Nándor és Sinkó Lajos.
A vándorgyűlés szervezéséért a MOA díszoklevelét vette át dr. Bodóczky László, a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Körének elnöke. Ezután díjazták a legjobb kecskeméti sportolókat.
Befejezésül dr. Szikora Katalin felolvasta Szigetvár szándéknyilatkozatát a 61. Vándorgyűlés fogadására 2013. április 27-28-ra.

Az eseményt alkalmi postabélyegzés gazdagította, valamint az „Olimpiai és Nevelés” kiállítás, amelyet dr. Szabó Lajos nyitott meg a kulturális és konferencia központban. Sinkó Lajos gazdag olimpiai gyűjteményét is látogathatják az érdeklődők.

Másnap a városi sportnap keretében biztattuk a 10 km és a 2 km-es távon futókat, megnéztük a sportági (vívás, ökölvívás, birkózás, aerobik stb.) bemutatókat.
Az olimpiai bajnok kardvívó Hámori Jenő be is öltözött és a fiatal Nagy Zsolttal iskolázott, Varga János olimpiai bajnok a birkózókat látta el jó tanácsokkal, s Szabó Miklós, 1956 olimpiai negyedik 5000m-es atlétája a 10km-es futás győzteseit köszönthette.

A két napos program befejezéseként Bugacra látogattunk. A betyárvilág szokásait felelevenítve csodálatos bemutatót produkáltak a lovasok. Köszönjük valamennyi együttműködő önzetlen segítségét!

(Nézze meg fényképalbumunkban a képeket)

(Fotók: Róth Tamás, MOB)