Kerékpár: Kusztorék az olasz évadnyitóval elkezdték a szezont

Kerékpár: Kusztorék az olasz évadnyitóval elkezdték a szezont

2013. 02. 18.
Megosztás

Február 16-án, 50. alaklommal rendezték meg a Trofeo Laigueglia-t, az olasz szezonnyitót. Az egyik legkeményebb itáliai egynapos hírében álló viadalon természetesen bemutatkozott a két magyar olimpikont is soraiban tudó Utensilnord Ora24.eu csapata is. A nyolcas elsősorban a hazaiakon alapult, de a pekingi induló Kusztor Péter és mellette Dér Zsolt is helyet kapott a Marco Tabai által vezetett sorban.

A kicsit több mint 196 kilométeres táv cseppet sem ígérkezett könnyűnek. Alig 25 kilométerrel a rajt után, máris várt a mezőnyre a Passo Balestrino emelkedője. Ráadásul a kerekeseknek a 2. és a 3. cirkuláréban is meg kellett mászniuk a rettegett Paravenna kaptatóját.

A versenyen - amelyet anno többek között a legendás Eddy Merckx is többször megnyert - 5 World Tour és 11 Pro Kontinentális csapat is képviseltette magát. Sztárokban sem szűkölködött a peloton, mivel a terep ideális felkészülést biztosít a kultikus Milánó – San Remóhoz.

Egy remek hajrát követően végül Filippo Pozzato (Lampre-Merida) győzött, aki 2004 és 2005 után már harmadszor nyerte meg ezt a versenyt. A második a remek formában lévő Francesco Reda (Androni Giocattoli), míg a harmadik Mauro Santambrogio (Vini Fantini) lett.

Az Utensilnord Ora24.eu kerekesei remek teljesítményt nyújtva végig jól helyezkedtek. Fabio Bordonalli csapatvezető elégedetten nyilatkozott versenyzőiről, külön kiemelte Kusztor Péter és Dér Zsolt teljesítményét. A csapat legjobbja Federicco Rocchetti lett, aki az előkelő 13. helyen érkezett. Kusztor Péter remek versenyzéssel a 41. helyen jött, mindössze 54 másodperces hátránnyal, Alessandro Mazzi a 75., míg Gabriele Bosisio a 79. lett, egyaránt 4 perc 30-at kapva.

Közben persze kőkeményen zajlanak az edzések is. A taljánokkal kiegészülve átlagosan napi 150 és 170 kilométer közötti távokat abszolválnak a kerekesek. Kezd körvonalazódni a szakmai stáb is, hisz még az olasz versenyeken a fentebb már említett Tabai irányítja a gárdát, addig a kelet-európai megmérettetésekre Stubán Ferenc mellé nem akármilyen segítő érkezett. Franco Gini nem ma kezdte a szakmát. Megfordult a Gis, a Mercatone Uno, a Saeco, a Vini Cardirola és a Centina Tolo csapatainál is. Ráadásul tavaly még a Pro Kontinentális Acqua & Sapone első számú sportigazgatója volt, illetve a kolumbiai válogatott szövetségi kapitánya is. További jó hír, hogy a vezetőség nagyon elégedett az edzésmorállal, így a jövő hétvégi GP Citta di Luganon vélhetően újabb magyarok bizonyíthatnak.

(Mihály Norbert, Utensilnord Ora24.eu, sajtóreferens)