Két érmet és nyolc döntőt remél a Helsinkibe utazó atlétáktól a szövetség

Két érmet és nyolc döntőt remél a Helsinkibe utazó atlétáktól a szövetség

2012. 06. 27.
Megosztás

Két érem megszerzése, mellette akár nyolc döntős szereplés és olimpiai szintteljesítés: ezek a 21 tagú magyar csapat céljai a szerdán kezdődő atlétikai Eb-n.


Dornbach Ildikó, a magyar csapat szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta, a diszkoszvető Kővágó Zoltán és a kalapácsvető Pars Krisztián nem az Eb-re "élezi a formát", de kétségkívül dobogóesélyesek. Pars a nevezési lista élén áll 82,28 méteres eredményével - ennél idén csak a pekingi olimpia után doppingvétség miatt eltiltott fehérorosz IvanTyihon dobott nagyobbat (82,81 m). Az Eb-n indulók közül mindössze egy másik fehérorosz, Pavel Krivitszkij (80,25 m) került 80 méter fölé.

Kővágónál (68,21 m) is csak ketten rendelkeznek jobb idei eredménnyel az Eb-résztvevők közül: a német Robert Harting (70,66 m) és a brit Lawrence Okoye (68,24 m). Az athéni olimpiai ezüstérmes magyar dobó idén nagyszerűen szerepelt a Gyémánt Ligában, a sorozat New York-i állomását megnyerte.

A szakmai igazgató szerint rajtuk kívül akár nyolcan is döntőbe juthatnak a magyarok közül, bár, már az olimpiára hangolva, rendkívül erős mezőny gyűlt össze a finn fővárosban. Különösen igaz ez a férfi 110 m gátra, ahol két magyar futó, a 2010-ben Eb-bronzérmes Kiss Dániel és a szintén ötkarikás szintes Baji Balázs is indul.

"Kiss Dani esetében az is csoda, hogy egyáltalán itt van. Tavaly augusztusban műtötték, s januárig járni is alig tudott. A vártnál gyorsabb felépülés eszméletlen elszántságának köszönhető. Ki van éhezve a versenyekre, de az a fontos, hogy egészségesen teljesítse az Eb-t. A jó formában lévő Baji első éves felnőtt, ha a két évvel ezelőtti mezőny lenne itt, azt mondanám, döntőt futhat, de ilyen erős európai gátas mezőnyt, mint a mostani, még nem láttam." - mondta a szakmai igazgató, jelezve, hogy Baji (13.51 mp) csak a 15., Kiss (13.53 mp) a 16. a nevezési listán.

Az olimpiai részvételt illetően Papp Krisztinának 10 ezer méteren kell megpróbálnia szintet futnia (B szint: 32:10.00 p), mivel erősebb számában, 5000 méteren nem fogadták el nevezését. A kalapácsvető Németh Kristófnak csak B szintje van, ez jelenleg nem jelent ötkarikás részvételt, ezért A szintet (78 m) kell dobnia Londonért.


Délben a Városházán sajtótájékoztatót tartott az EA és a Szervezőbizottság. Hansjörg Wirz elnök kiemelte, hogy különleges ez a mostani EB, mivel először kerül megrendezésre két évvel az előző után, ráadásul olimpiai év is van.
Az eddigi jelek bíztatóak, a létszám – a most a programban nem szereplő utcai számok nélkül is - majdnem eléri a barcelonai szintet és sok neves atléta lép majd pályára szerdától.
A 21. Eb-re az EAA mind az 50 tagországa nevezett, összesen 1342 atléta áll rajthoz. Helsinki 1971 és 1994 után harmadszor lesz házigazda, ezúttal 1300 önkéntes segédkezik majd a kontinensbajnokság lebonyolításában.

Az első napon hét magyar atléta áll rajthoz.
Legkorábban 9,45 –kor Kürthy Lajos/ súly, selejtező szint: 20,30 m. Majd a 400 gát 5. előfutamában rajtol Koroknai Tibor; a 400 m sík 3. előfutamában Deák Nagy Marcell; az első csoportban dob a gerelyhajítás selejtezőjében Nagy Xénia, a másodikban Juhász Vanda/szint: 60,00 m. Szemeti Péter a délelőtt program már délutáni befejezéseként a negyedik előfutamban indul 800 méteren.
Az esti műsor magasugró selejtezőjében, a B csoportban ugrik Harsányi Olivér/ szint: 228 cm.

Az EB első napjának eredményei on line

(Forrás: MTI, masz.hu)