Két koreai arany a vb  első napján

Két koreai arany a vb első napján

2013. 03. 08.
Megosztás

A 2013. Évi ISU Rövidpályás Gyorskorcsolya Világbajnokság ünnepélyes megnyitójára pénteken 12 órakor került sor.


A megnyitón Borkai Zsolt a MOB elnöke és Halász János államtitkár mellett Martos György az ISU Tanács tagja mondott beszédet.

70 cívisvárosi gyorskorcsolyázó és műkorcsolyázó fiatal vonult fel a 35 résztvevő ország zászlóival illetve országtábláival.

A magyar nemzeti zászlót négy, egykori debreceni gyorskorcsolyázó kiválóság vitte be a jégre korcsolyázója hozza a jégre, a magyar bajnok Pádár Beáta és dr. Becsky Gábor, az Európa-bajnoki bronzérmes Szabó Krisztián és dr. Kövér Balázs.

A lelátókon szép számmal foglaltak helyet hazai és külföldről érkezett drukkerek, a korlátokról a magyar zászlón túl japán, koreai és holland lobogók is lógtak.

Előbb Halász János, kultúráért felelős államtitkár köszöntötte a szép számmal megjelent szurkolósereget. „Debrecen eddig több mint 20 nagy világversenyt rendezett. Az újonnan debütáló sportágaknál a sportbarát cívisvárosi közönség megszerette az adott sportágat, a versenyzők pedig megszerették Debrecent.” – hangzott a köszöntőbeszédben.

A MOB elnöke, Borkai Zsolt köszöntőjében a csarnok első nagy eseményére is visszaemlékezett: „A 2002-es Tornász Világbajnokságon, a Főnix Csarnok első versenyén még a lelátón foglaltam helyet. A debreceniek sportszeretete, a nagyszerű hangulat már akkor megragadott és ez a nagyszerű érzés azóta is tart.”
A világbajnokságot ezután az ISU képviseletében Martos György nyitotta meg.

Az ünnepséget és az első nap versenyeit a lelátóról szemlélte dr. Schmitt Pál Magyarország volt köztársasági elnöke, a NOB tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke.

A vb első napja izgalmas és meglepő versenyeket hozott mindkét nem számára.
Mindkét nem számára 1500 méteren kezdődött a verseny. Nyolc-nyolc előfutam után, az elődöntőben a hölgyeknél az egyik meglepetést a négyszeres olimpiai bajnok, 2008 és 2009 összetett világbajnoka a kínai Wang Meng szolgáltatta, akit a versenybíróság kizárt, így kimaradt a döntőből.

Elise Christie (GBR), a táv Európa bajnoka állt az élre a döntőben, de a következő körökben a két koreai versenyző Shim Suk Hee és Park Seung-Hi felváltva vették át a vezetést tőle,és végül Christie csak hatodik lett miután még a kanadai Maltais-val ütköztek is. A cél előtt három körrel Park vezette a versenyt, s végül az ő nyakába került a legfényesebb érem 1500 méteren 2:23,634 –es idővel. A táv világcsúcs tartója és Olimpiai bajnoka, a kínai Zhou Yung nem folytathatta a versenyt szabálytalansága miatt, ami szintén meglepő pillanata volt a mai versenynek.

A férfiak döntőjében három nemzet versenyzője állt rajthoz: három koreai, két kanadai és egy japán küzdött egymással. A kanadai rövidtáv korcsolyázó Charles Hamelin, akinek ez az egymást követő tízedik világbajnoksága, erősen kezdett és tartotta is a sebességét több körön át, de négy körrel a cél előtt Sin Da Woon Koreából besiklott elé, ráadásul a másik koreai, Noh Jinkyu is felbukkant, és így kettejük mögött hajszállal maradt le a fényesebb érmekről. A mostani világbajnokság győztese 1500 méteren a férfiak között Sin Da Woon (KOR) 2:27,634 idővel, épp csak egy csusszanással mögötte 2:27,101-el, honfitársa Kim Yun-Jae (KOR) az ezüstérmet érdemelte.

Sheung-Hi Park (KOR, 1. hely)
A hosszú táv mindig a dél-koreaiaké, én magabiztos voltam a verseny előtt. Ilyenkor mi mindig egymással versenyzünk, de arra nem számítottam, hogy honfitársamat, Shuk-Hee Shimet, a világcsúcstartót is meg tudom verni. Amikor az élre álltam, olyan jó volt a sebességem, hogy még engem is meglepett. Az összetettről én sem szeretnék egyelőre semmit mondani, még két nap vissza van, sosem lehet tudni, mi történik.

Charles Hamelin (CAN, 3. hely)
A Koreaiak meglöktek, ezért estem vissza. A jég sem volt olyan jó, mint amilyenre számítottam, elég nehéz volt rajta korcsolyázni. Holnap egész más verseny jön, változni fog a dobogó képe, rövid távokon mi vagyunk a jobbak.

Az első versenynapon Debrecenben a koreaiak két arany- és két ezüstérmet zsebeltek be, míg mindkét szám bronzérmese a kanadaiak közül került ki.

És akkor essék szó a nap magyar résztvevőiről is.

Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor, valamint Heidum Bernadett és Keszler Andrea is búcsúzni kényszerült már az előfutamok során, ráadásul a nap végén a magyar női váltónak nem sikerült kiharcolnia a döntőbe kerülést.

Kónya Zsófia (3000m váltó)
Az első egy-két váltásunk rendben volt, utána nem tudom mi történt, elkezdtünk leszakadni. Igazából várható volt ez az eredmény, bár egyikünk sem úgy ment ki, hogy ki akarunk kapni. Ez a váltó nemrég állt össze, közbejött néhány sérülés is, ha rosszkor jön, ezzel nem lehet mit kezdeni és más okból is voltak cserék. Ehhez képest azért egészen jól összeszoktunk, bár valószínűleg sokkal jobban mentünk volna, ha régebb óta van együtt a csapat. Az is némi hátrány, hogy nekem például egy évem visszavan még juniorban, az ellenfelek idősebbek, jobb a fizikumuk.

Knoch helyezetlenül zárta az 1500 métert, a versenybírók egy szabálytalanság miatt kizárták, bár az ítéletet maga a versenyző, valamint a magyar szövetségi kapitány is vitatta.

„Nem értjük a döntést, senki nem érti, olyanok sem, akik régóta bíráskodnak - mondta Telegdi Attila, a válogatott kapitánya.
- A lett fiú mindig benne van minden ilyen balhéban, elég pofozkodós. Mindenesetre nem lett volna esélye előzni, nem volt meg a sebességkülönbség.”

A szakvezető hozzátette, ha az egyéni versenyben a négy magyar közül valaki tovább ment volna, az a váltónál húzta volna a csapatot, így azonban - ahogyan fogalmazott - nehezebb volt lendületet venni.

Keszler Andrea
„A kilencedik kör környékére nagyon elfáradtam. Előtte igyekeztem az élen menni, és utána is úgy helyezkedni, hogy ha nagy bukás van, akkor abból kimaradjak. A hangulat nagyon jó, kicsit furcsa, hogy ennyien szurkolnak nekünk.”

Heidum Bernadett
„Az új pengémmel minden rendben volt a versenyre. A gondot az okozta, hogy volt egy vájat a jégen, amit mások is kerülgettek, én is igyekeztem figyelni, de véletlenül belementem, akkor botlottam meg épp, amikor helyezkednem kellett volna. Tudtuk, hogy a kínai lány, Wang Meng jönni fog, és a másik továbbjutó hely köztem és a brit lány,Charlotte Gilmartin között fog eldőlni. Sajnos ez most nagyon rosszul jött ki.”

Knoch Viktor
„Nem volt megbeszélt taktika, hogy mind az élen menjünk. Nem tudom Andi hogy van vele, Berni és én így szeretünk versenyezni. Nem értjük a döntést, a lett fiú lökött ki engem, észrevettem, hogy nem nagyon kedvelnek a bírók. Régebben többet dühöngtem emiatt, mint most, de már kezdek hozzászokni. Fel lehet ehhez nőni. Legalább egy számban azért szeretnék elődöntőbe jutni. Én jobban érzem magam ennél keményebb jégen, jobban szeretek azon versenyezni, ez sem tett nekem feltétlenül jót.”

Liu Shaolin Sándor
„Nem számítottam semmi különösre a sorsolással kapcsolatban, nem gondoltam arra, hogy jó sorsolással szerencsém lehet, de ilyen rosszat sem vártam. Nagyon kifogtam. Fizikálisan a többiek jóval erősebbek voltak nálam, én csak kivárásra játszhattam, egyébként esélyem sem volt. A junior világbajnokságon sem voltam kifejezetten jó formában, mostanra viszont még jobban elfáradtam. Nekem egyébként inkább az olimpia a cél, addigra fizikálisan is jóval erősebb leszek már. Nagyon szeretek Linával edzeni, ő írja az edzésterveinket, minden edzésünkön ott van, nekem nagyon sokat segít, ő is inkább az olimpiára készít engem. A fiúk egyébként eredményesebbek is vele, a lányok talán kevésbé, de ott két felnőtt versenyző visszavonult, elölről kellett építeni a csapatot.”

A program szombaton az 500 méteres egyéni versennyel, illetve a férfi váltók elődöntőivel folytatódik Debrecenben.