Kétszeres magyar bajnokként utazhat a Világjátékokra a László Csaba, Páli Viktória duó

Kétszeres magyar bajnokként utazhat a Világjátékokra a László Csaba, Páli Viktória duó

2013. 02. 17.
Megosztás

A Világjátékok-résztvevő László Csaba és Páli Viktória megvédte címét a 2013-as Standardtáncok Magyar Bajnokságán. A szentesi páros így továbbra is jó formában készül a nyári kolumbiai Világjátékokra, amelyet Caliban rendeznek meg.

Az országos bajnokságon Szepesi József és Farkas Bettina szerezte meg az ezüstérmet, míg Hegyes Bertalan János és Kis Violetta lett a bronzérmes.

László Csaba 2011 óta versenyez Páli Viktóriával. A páros a magyar bajnoki címeken túl többször állt dobogón rangos nemzetközi versenyeken is. Eddigi legnagyobb sikerük a hongkongi Világkupa-ezüstérem.

„A László-Páli kettős számára a vb és az Eb mellett a kolumbiai nem olimpiai sportágak világversenye lesz a legfontosabb megmérettetés. A szövetség igyekszik a lehető legtöbb dologban segíteni Lászlóék felkészülését” – mondta a magyar bajnoki eredményhirdetés után Domokos István, a táncsportos bajnokságokat rendező Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSz) főtitkára. „Természetesen 2013-ban a sportágban lesznek még rangos nemzetközi versenyek: nyáron a Savaria Táncfesztiválon tíztánc Európa-bajnokságot láthatnak a szurkolók, valamint ősszel Kisteleken is megrendezik a hagyományos nemzetközi versenyt” – hangsúlyozta a sportvezető.

Az ifjúsági latin mezőnyben Hidi Balázs és Szőke Zsuzsanna, a rising star latin kategóriában Suti András Zsolt és Deminger Korinna, a junior standardtáncosoknál Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka, a senior latinosoknál pedig Szabó Zsolt és Ónodi Szabó Valéria szerzett magyar bajnoki címet.

(Nem olimpiai sportágak sajtószolgálata)