Kiállítás egykori zsidó sportolók emlékére Budapesten

Kiállítás egykori zsidó sportolók emlékére Budapesten

2012. 08. 10.
Megosztás

Egykori zsidó sportolóknak állít emléket a Magyar Zsidó Múzeumban hétfőn nyíló kiállítás: az egykor nekik szólt a himnusz című tárlaton mások mellett Hajós Alfréd úszó, Petschauer Attila kardvívó, Székely Éva úszó és Keleti Ágnes tornász sikereit idézik fel.

Faragó Vera, a kiállítás kurátora elmondta az MTI-nek, hogy a tárlaton az MTK 1888-as megalakulásától az 1956-os melbourne-i olimpiáig terjedő időszakból 15 zsidó származású sportolót mutatnak be. "Nem fegyvernemek és olimpiai számok szerint, nem az elért eredmények alapján állítottuk össze a tárlatot, hanem a sportolók zsidó sorsának alakulását vettük figyelembe és három csoportra osztottuk őket" - fejtette ki.

Az elsőben azok a sportolók szerepelnek, akik túlélték a holokausztot és nemcsak sportteljesítményükkel, hanem életük egyéb tevékenysége révén is teljes életet élhettek. Köztük van Hajós Alfréd, Kronberger Lili - aki először tizenévesen lett műkorcsolyában világbajnok - Weisz Richárd birkózó, ökölvívó, és Barna Viktor huszonkétszeres világbajnok asztaliteniszező.

"Hajós Alfréd sikeres és foglalkoztatott építész is volt, 108 épületet tervezett. Kronberger Lili pedig ugyan huszonegy évesen férjhez ment és abbahagyta a sportolást, de írt egy jelentős tanulmányt arról, hogy zenére milyen módon lehet korcsolyázni, ő korcsolyázott zenére elsőként a világon" - tette hozzá.

A második csoportban többek között Braun "Csibi" József és Weisz Árpád futballista, valamint Brüll Alfréd szerepel. Ők nem élték túl a holokausztot: munkaszolgálatban vagy koncentrációs táborban haltak meg és ma is jeltelen sírban nyugszanak. Brüll Alfréd sportmecénás, filantróp és harmincöt éven keresztül az MTK elnöke volt. Nagyon jó szervező, aki egész magánvagyonát a klub felvirágoztatására fordította - magyarázta Faragó Vera.

Weisz Árpádról elmondta, hogy már nagyon fiatalon klasszis jobbszélső volt, komoly sportkarriert ért el Európa-szerte, majd Olaszországban lett futballedző, Magyarországon nem nagyon ismert a neve.

A harmadik blokkba tartozik Keleti Ágnes, Székely Éva nemzedéke és Elek Ilona, akik nemcsak a 30-as és 40-es években értek el sportsikereket, de túlélték a holokausztot, a nulláról újrakezdték és így lettek olimpiai bajnokok - magyarázta a kurátor.

A tárlaton láthatók lesznek a sportolók érmei, Kronberger Lili korcsolyája és nagyméretű olajportréja, Petschauer Attila sisakja és kardja, valamint személyes tematikájú fotók és cigarettatárcák is. Székely Éva melegítőjét és emblematikus könyvét, a Sírni csak a győzteseknek szabad!, valamint a Jöttem, láttam… Vesztettem? és a Megúsztam című kötetét is bemutatják a közönségnek. A tárgyak és dokumentációk egy részét a Magyar Sportmúzeum ajánlotta fel.

A tárlat november 13-ig tart nyitva a Magyar Zsidó Múzeumban.

(MTI)