Kiejtette a BL-címvédőt a Győr

Kiejtette a BL-címvédőt a Győr

2013. 03. 11.
Megosztás

Remekül kezdett a már biztos csoportelső Győr a címvédő, de az életben maradásért küzdő Buducsnoszt otthonában a női BL-középdöntő 5. fordulójában, hat góllal is vezetett, ám végül a Podgorica egy gólra felzárkózott az első félidő végére. Szünet után szinte teljesen megállt a győriek támadójátéka, a montenegróiak a vezetést is átvették.

A sok hibával tarkított, kemény mérkőzésen azonban a végén fordított a Győr, és zsinórban tizenegyedik BL-meccsén is győzelmet aratott, míg a Buducsnoszt biztosan nem lesz ott az elődöntőben.

Remekül kezdett a Győr, 6-2-re is vezetett, és a hazaiak csupán a 11. percben találtak be először akcióból. A magyar csapat remekül védekezett, így gyors akciókat vezethetett, amelyeket rendre góllal fejezett be, így a 18. percben 11-5-ös vendégvezetést mutatott az eredményjelző, amikor Dragan Adzsics időt kért. Ezt követően zárkózott a Podgorica, és négy gólosra csökkentette hátrányát, Amorimot pedig másodszor is kiküldték két percre, 12-8-nál pedig Ambros Martin kért időt. A 28. percben Löke lábára rácsúsztak, így a norvég beállónak le kellett jönnie a pályáról, a montenegróiak pedig szünet előtt egy gólra felzárkóztak.
Szünet után minimális előnyét kevéssel növelni tudta a magyar együttes, igaz, mindkét oldalon sok hibával játszottak az együttesek. A Győr emberelőnyben sem tudott gólt szerezni, így ismét egy gólra zárkózott a Buducsnoszt, amikor bő negyedórával a vége előtt Ambros Martin kikérte második idejét. Újabb győri hibák, és gyenge támadójáték miatt egyenlített a hazai csapat. Teljesen megállt a Győr játéka, Cvijics találatával már kettővel vezetett a Buducsnoszt. Ekkor azonban Amorim, majd Görbicz villanásával hamar egyenlített az ETO, majd büntetőből ismét a magyar együttesnél volt az előny. Ambros Martin 5-1-es védekezésre váltott a Győr, amikor Dragan Adzsics kért időt. Az 59. percben egy vitatható ítélettel kapta vissza a labdát a Podgorica, majd Amorim kapta meg harmadik két perces büntetését, így a címvédő minden támogatást megkapott a játékvezetőktől. Egy belemenés miatt negyven másodperccel a vége előtt került a labda az emberhátrányban lévő, de egy góllal vezető Győrhöz a labda, majd Ambros Martin kikérte utolsó idejét. Elvették a labdát a Győrtől, de Knezsevics utolsó lövése mellé pattant, így zsinórban tizenegyedik BL-meccsét is megnyerte a magyar bajnokcsapat, a BL-címvédő pedig már biztosan nem juthat a legjobb négy közé.

Női Bajnokok Ligája, I-es középdöntő csoport, 5. forduló:
BUDUCSNOSZT PODGORICA-GYŐRI AUDI ETO 21-22 (12-13), Podgorica, játékvezetők: Dentz, Reibel (franciák).
BUDUCSNOSZT: Woltering, Vukcsevics (kapusok), Bozsovics, A. Bulatovics 4, Cvijics 6, Despotovics, Djordjevszka 3, Jezics, Knezevics 4 (2), Lazovics, Mehmedovics 2, Mendy, Nikolics, Pavicsevics 2, Trifunovics, Zsivkovics
GYŐR: Lunde, Herr O. (kapusok), Amorim 3, Görbicz 7 (5), Hornyák D., Korsós, Kovacsics 1, Lekics 2, Löke 5, Orbán A., Radicsevics 4, Rédei-Soós, Sirián, Szepesi, Tervel
Kiállítások: 8, ill. 8 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 5/5.
Randers (dán)-Larvik (norvég) 26-31 (15-15)

Az állás: 1. (és már csoportgyőztes) Győr 10 pont, 2. Larvik 6, 3. Podgorica 3, 4. Randers 1
A csoportok első és második helyezettje jut az áprilisi elődöntőbe, ahol a csapatok keresztbe játszanak a döntőért.

(Forrás: kezi.hu)