A szerbek elleni döntetlennel kezdett Rióban a Benedek-csapat

A szerbek elleni döntetlennel kezdett Rióban a Benedek-csapat

2016. 08. 06.
Megosztás

A Szerbia elleni gólgazdag döntetlennel kezdte meg riói olimpiai szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Helyi idő szerint viszonylag korán, kilenc órakor szálltak medencébe pólósaink a csoport rangadóján, Szerbia ellen. A nézőszám is korai volt: valamivel több mint 300 szurkoló érkezett a Maria Lenk Arénába, ahová leendő ellenfeleink is kilátogattak, többek között a horvát és a házigazda brazil válogatott szakvezetése. Jól kezdte a mérkőzést a Benedek-csapat, egy Nagy Viktor-védés után Szivós Márton korán vezetést szerzett a mieinknek.

A szerbek sem tétováztak sokáig, Szava Randelovics egyenlített. Erdélyi Balázs révén ismét hozzánk került az előny, de a szerb válasz ezúttal is gyorsan jött, Stefan Mitrovics egalizált. A negyedik percben Hosnyánszky Norbert lőtt bődületes kapufát, majd a kipattanót a hálóba pofozta. A menetrendszerű egyenlítés ezúttal is jött, Milos Csuk talált be, 3–3. Innen magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a magyar csapat, Varga Dénes és Vámos Márton találataival kétgólos előnyt harcolt ki az első negyed végére.

A rövid szünet után két és fél percig egyik együttes sem tudott a hálóba találni, a gólcsendet Filip Filipovics törte meg. A Benedek-csapat azonban keveselte az egygólos fórt, és Varga Dániel ötméteresből lőtt találatával magához ragadta a kezdeményezést, sőt, Manhercz Krisztián parádés akciógóljával meglépett hárommal. Szivós kiállítása után Dusko Pijetlovics hozta közelebb a szerbeket, de Zalánki Gergő is beköszönt a túloldalon. A nagyszünetben hárommal vezetett a Benedek-csapat, Dusan Mandics góljára Kiss Gábor egy parádés ejtéssel felelt. (6–9)

A harmadik játékrész magyar góllal kezdődött: Hosnyánszky Norbert szinte a mögöttünk lévő műugrómedencéből ragasztott óriási gólt a szerb kapu jobb alsó sarkába. A frissen becserélt Gojko Pijetlovics meg sem tudott mozdulni... Ezt követően mintha kissé megtört volna a lendületünk, a szerbek két emberelőnyös találattal felzárkóztak (Jaksics és Filipovics talált be), sőt, Csuk távoli bombájával már csak egy volt közte. Szivós állíthatta volna vissza a kétgólos különbséget, azonban centerből telibe lőtte Pijetlovicsot – akinek nem mellesleg ez már a hatodik védése volt, Mitrovics előtte két negyeden keresztül mutatott be összesen négyet... Ami nem ment Szivósnak, ment Hosnyánszkynak: az Eger rutinos játékosa egy megúszás után lőtte ki a jobb alsót, ezzel zárult a harmadik negyed. (9–11)

A záró negyed első percében Varga Dánielt állították ki (neki még csak az első volt a meccsen!), az emberfórt a szerbek gyorsan gólra is váltották Szlobodan Nikics révén. Az egyenlítés sem váratott sokat magára, kettős emberelőnyben – amit illik kihasználni – Varga Dénes volt eredményes. A játékvezetők nem fukarkodtak a kiállításokkal, Hosnyánszkyt szórták ki védekezésben, Nikics pedig góllal büntetett, egy volt közte ismét. Ismét kaptunk egy kettős emberelőnyt, ám Vámos Márton ezzel nem tudott élni...

Mintegy három perccel a vége előtt Szivós Márton kipontozódott, Filipovics pedig kiegyenlített. Sokáig nem örülhettek a szerbek, hiszen Vámos a következő támadásból rendkívül okos gólt lőtt emberelőnyben. Alig egy perccel a vége előtt Csuk okozott nehéz pillanatokat a Benedek-csapatnak, elemi erejű lövése azonban nem talált utat a kapuba. A dráma azonban a végére maradt: 20 másodperccel a vége előtt kontrát fújtak ellenünk, sőt, a szerbek kaptak egy emberfórt is, amit Filipovics ki is használt négy másodperccel a végső dudaszó előtt, így döntetlennel ért véget a találkozó. (13–13)

A magyar válogatott legközelebb Ausztráliával csap össze hétfőn, majd sorrendben Görögország, Japán és Brazília következik a csoportban.

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)