Kijutott a vb-re a férfi válogatott

Kijutott a vb-re a férfi válogatott

2012. 06. 17.
Megosztás

Kijutott a jövő januári, spanyolországi világbajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután a selejtező oslói visszavágóján - a múlt heti, veszprémi hatgólos siker után - 31-27-re kikapott a norvég csapattól.

A jó kezdés után három góllal is elléptek a hazaiak, ám a szünetre csak minimális volt az előnyük. A folytatásban is tapadt a Mocsai-együttes a riválisára, majd ahogy egyre idegesebbek lettek az északiak, még fordítaniuk is sikerült a magyaroknak, így aztán a házigazdáknak semmi esélyük sem volt a bravúrra.

A két meccs alapján megérdemelten szerzett indulási jogot a vb-re a magyar együttes. A négygólos vereség csalóka, mivel a skandináv válogatott három gólt az utolsó két percben dobott.

Rövid pihenő után a vb-re kijutott csapat gőzerővel készül tovább a július 27-én kezdődő londoni olimpiára.

A múlt vasárnap Veszprémben rendezett mérkőzését jó hajrájának köszönhetően 27-21-re nyerte az olimpiai résztvevő magyar csapat.

Zubai első és második gólja között Fazekas előbb fejjel, majd spárgázva, később karral védett, s először csak a 6. percben kapitulált. A magyaroknak agresszív védekezésükkel sikerült őrizni az egy-két gólos vezetést, majd 14 perc elteltével tudott egyenlíteni a házigazda a volt veszprémi Myrhol két találatának köszönhetően. A lendületben lévő norvégok rövid időre átvették a vezetést, de Mocsai kiállítása alatt nem tudták növelni az előnyüket.

A 21. percben, 10-9-nél Mocsai Lajos időt kért, ám Myrhol változatlanul jól mozgott a magyar védőfalban, így vezérletével 12-9 lett az állás, majd Perez szépített. Mindkét oldal sokat cserélt, ezáltal a folytatásban kissé kapkodó volt a játék. Ennek Lund kiállítása vetett véget, az emberelőnyben a magyar együttes egyenlített Nagy bombájával. Később a válogatottba három év kihagyás után visszatért magyar átlövőt állították ki, ezt még a szünet előtt Kjelling góljával használták ki a skandinávok.

A második félidőt Mikler védése nyitotta, de Tvedten hetesét már nem tudta megfogni. Császár szépített, aztán Laluskát kiállították, de emberhátrányban Zubai bravúrral labdát lopott, Gulyás pedig egyenlített (16-16). Myrhol továbbra is tarthatatlannak bizonyult, így a fordítás elmaradt (18-16), később pedig a norvég kapu rögzítésével adódtak gondok, emiatt percekig állt a játék. A kényszerszünetet követően Putics 19-19-re módosította az állást, és a folytatásban is rendre sikerült egyenlíteni.

Ennek tükrében egyre inkább sürgette az idő a norvégokat, elkezdtek kapkodni, melynek köszönhetően negyedórával a vége előtt még fordítani is tudott a Mocsai-együttes (21-22). A 47. percben időkérésre kényszerült az összeroppanó hazai csapat szövetségi kapitánya, Robert Hedin, és pályára küldte Hansent, aki két óriási góllal mutatkozott be, de így is csak 24-24 lett az állás.

Schuch kiállítása alatt visszavette a vezetést a norvég válogatott, de ekkor már csak hét perc volt hátra. Putics és Myrhol kakaskodása és páros büntetése is jelezte, hogy a feszült hangulat a hajrára is megmaradt. Hansen a végén még egy hát mögötti szépségdíjas góllal szerzett kis örömöt a hazai szurkolóknak, de ekkorra a továbbjutás kérdése már eldőlt.

Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
"Benne volt a veszély, hogy a norvégok nekünk ugranak, de szerencsére egészen az 50. percig kontroll alatt tartottuk a meccset. És amikor az ellenfélnek már nem volt esélye a fordításra, akkor tudta megnyerni a mérkőzést. Amíg Veszprémben a végjátékban voltunk jobbak, addig most éppen a hajráig tudtuk kézben tartani a találkozót. Nagyon jól felkészültünk a kimondottan jó erőkből álló norvég csapat ellen, de most már az olimpiára kell koncentrálnunk."

Vb-selejtező, visszavágó:
Norvégia-Magyarország 31-27 (14-13)
gól: Myrhol 7, Mamelund 6, Tvedten 6/2, Kjelling 6, Hansen 3, Rambo 1, Björnsen 1, Paulsen 1, illetve Zubai 4, Nagy 4, Császár 4/1, Gulyás 4, Putics 4, Iváncsik G. 2, Perez 2, Harsányi 2, Mocsai 1

Vb-re jutott: Magyarország 54-52-es összesítéssel.

(Forrás: mti)