Női Euroliga: Mindhárom magyar csapat búcsúzott

Kikapott a görögöktől a női pólóválogatott

2014. 04. 23.
Megosztás

Kikapott a görögöktől a magyar női vízilabda-válogatott az európai világliga-selejtezőket lezáró székesfehérvári mérkőzésen, így utolsó lett háromcsapatos csoportjában.

Merész András tavaly vb-, tavalyelőtt Eb-harmadik alakulata csak akkor juthatott volna tovább csoportjából a vl kínai szuperdöntőjébe, ha - igencsak irreális módon - legalább kilenc góllal diadalmaskodik a fehérvári összecsapáson, ám még az egygólos siker sem jött össze a 2011-ben világbajnok, 2012-ben pedig Európa-bajnoki ezüstérmes ellen.

Eleve a vendégek jutottak vezetéshez, de a spanyol klubcsapatával, a Sabadell-lel friss Euroliga-győztes Szücs Gabriella (a képen) egyenlített, Kisteleki Helga és Keszthelyi Rita megúszásgóljával pedig 3-1-re már a házigazdáknál volt az előny. A görögök szépítettek, majd a sajátos lüktetésű játékban hol egy, hol két találattal rendre a Merész-gárda állt jobban (4-2, 5-3, 6-4).

A görögök azonban egy pillanatra sem adták fel, nagy elánnal üldözték a hazaiakat, aminek meglett az eredménye: két emberelőnyös góllal 6-6-nál beérték a magyarokat, majd a vezetést is visszavették (6-7). Keszthelyi büntetőből 7-7-re alakította az állást, viszont akcióból a "túloldal" is eredményes tudott lenni (7-8).

A befejező nyolc percben Keszthelyi szabaddobása még célba ért (8-8), a folytatásban azonban a görögök két góllal elhúztak, és biztosan nyertek 10-8-ra.

A két, egyformán háromcsapatos európai selejtezőcsoportból első helyezettként az olaszok, illetve a spanyolok jutottak tovább a kínai Kunsanban június 10. és 15. között rendezendő nyolccsapatos szuperdöntőbe, ahol jobbik másodikként még az orosz válogatott szerepelhet.

MESTERMÉRLEG

Merész András: – Az történt, amitől egy görög meccsen mindig tartani lehet. Amikor a görögök higgadtabban és tudatosabban kezdtek el játszani, minket már csak a szívünk vitt előre, és amikor az embert a szíve viszi előre, akkor sajnos becsúszhatnak hibák.

Jorgosz Morfeszisz: – Nehéz mérkőzést játszottunk, ahogyan arra számítottunk is. A magyarok próbáltak nyomás alá helyezni minket, szerencsére jól védekeztünk, és támadásban is voltak okos megoldásaink.

Eredmény
női Világliga-selejtező, utolsó játéknap:
európai selejtező, B csoport:
Magyarország-Görögország 8-10 (3-2, 3-3, 1-3, 1-2), Székesfehérvár
Magyarország: Horváth A. – Czigány 1, Kisteleki H. 1, Miskolczi, Keszthelyi 3 (1), Takács, Bujka 1. Csere: Kasó (kapus), Szücs 1, Tóth I. 1, Menczinger, Garda, Gémes
Görögország: Kouvdou – Tsoukala 3 (1), Roumpesti, Psouni, Asimaki 3, Manolioudaki 2. Csere: Diamantopoulo (kapus), Plevritou 2, Chydirioti, Xenaki, Eleftheriadou, Kalogerakou
Gól/emberelőny: 1/10, illetve 1/12 Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1
Kipontozódott: Garda (22.), illetve Plevritou (26.), Tsoukala (32.)
A B csoport végeredménye: 1. Olaszország 9 pont, 2. Görögország 6 pont, 3. Magyarország 3 pont

(Forrás: MTI, NSO)