Kikapott a Sopron a női Euroligában

Kikapott a Sopron a női Euroligában

2012. 11. 22.
Megosztás

Az Uniqa-Euroleasing Sopron hazai pályán kikapott az újonc román Targovistétől a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában.

A 2009-ben Euroliga-negyedik Sopron - amely négy forduló után egy győzelemmel és három vereséggel állt a B csoportban - a nyitónegyedben hátrányba került az 1/2-es mérlegű Targovistével szemben. A folytatásban a nyáron érkezett szerb Jelena Milovanovic és amerikai Shenise Johnson révén igazi kosárparádét láthatott az MKB Aréna közönsége, miközben a kilenc ponttal is vezető, újonc románok is keveset rontottak, a második negyedben 64 (!) pont született. A nagyszünetben 48-51 volt az állás.

Térfélcsere után a kapitány Fegyverneky Zsófia és a honosított Krnjics Szara is belelendült, a magyar bajnoki ezüstérmes 67-60-ra elhúzott, 30 perc elteltével 67-65-öt mutatott az eredményjelző. Székely Norbert együttesében Milovanovic - a mezőny legjobbja - elérte a 30 pontot, mégis a rengeteget büntetőző ellenfél került előnybe. A hajrában az NB I-ben egyedül veretlen házigazdák már nem tudták utolérni a kiválóan lepattanózó Targovistét, így elszenvedték idénybeli negyedik vereségüket az Euroligában.
Az 1/4-es mérlegnél tartó soproniak egy hét múlva az orosz Orenburghoz látogatnak.

B csoport, 5. forduló:
Uniqa-Euroleasing Sopron - Targoviste (román ) 82-87 (16-19, 32-32, 19-14, 15-22)
a magyar csapat legjobb dobói: Milovanovic 30, Johnson 23, Krnjics 15, Fegyverneky 11

Hortiék és Krivacsevicsék értékes skalpja

A női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában elszenvedte első vereségét a B-csoportban élen álló olasz Famila Schio, amely a Krivacsevics Tijanával és Quigley Alexandriával megerősített szlovák Kosice otthonában kapott ki tíz ponttal.
Krivacsevics 17, Quigley 25 percet tölthetett a pályán, előbbi nyolc, utóbbi húsz pontot tett hozzá a kassai sikerhez.
Értékes skalphoz jutott a Horti Dórát foglalkoztató lengyel Wisla Can-Pack is az A-csoportban, otthon 12 ponttal nyert az egész sorozat egyik favoritjának számító, eddig hibátlanul menetelő orosz Szpartak Moszkva ellen. A magyar légiósnak három pontja és öt lepattanója volt.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Brno (cseh)–Rivas Ecópolis (spanyol) 59–66
Wisla Can-Pack (lengyel)–Szpartak Moszkva (orosz) 76–64
Uni Győr–Tarsus (török) csütörtökön játsszák
A csoport állása:
1. Szpartak Moszkva (orosz) 5 4 1 405–338 9, 2. Rivas Ecópolis (spanyol) 4 3 1 278–232 7, 3. Bourges (francia) 4 3 1 248–249 7, 4. UNI GYŐR 4 2 2 260–290 6, 5. Kraków (lengyel) 4 1 3 267–269 5, 6. Brno (cseh) 4 1 3 269–307 5, 7. Tarsus (török) 3 – 3 190–232 3

B-CSOPORT
Kosice(szlovák)–Famila Schio (olasz) 79–69
Arras (francia)–Fenerbahce (török) 59–88
UE Sopron–Targoviste (román) 82–87
A csoport állása:
1. Famila Schio (olasz) 5 4 1 357–327 9, 2. Fenerbahce (török) 4 3 1 302–243 7, 3. Kosice (szlovák) 4 3 1 303–284 7, 4. Nagyezsda (orosz) 4 2 2 275–280 6, 5. Targoviste (román) 4 2 2 289–307 6, 6. UNIQA Euroleasing Sopron 5 1 4 347–371 6, 7. Arras (francia) 4 – 4 227–288 4

C-CSOPORT
CCC Polkowice (lengyel)–Novi Zagreb (horvát) 77–66
USO Mondeville (francia)–UMMC Jekatyerinburg (orosz) 55–82
Perfumerias Avenida (spanyol)–Galatasaray (török) 69–79
A csoport állása:
1. Galatasaray (török) 5 5 – 324–268 10, 2. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 4 4 – 309–260 8, 3. CCC Polkowice (lengyel) 5 2 3 332–327 7, 4. USO Mondeville (francia) 4 2 2 261–286 6, 5. USK Praha (cseh) 4 1 3 262–269 5, 6. Perfumerias Avenida (spanyol) 4 1 3 254–276 5, 7. Novi Zagreb (horvát) 4 – 4 262–318 4

(Forrás: NSO)