Indulhat a győri EYOF központi helyszínének építése

Kilencmilliárd forint a győri EYOF-fejlesztésekre

2016. 03. 26.
Megosztás

Több mint kilencmilliárd forintot szán a kormány a győri XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kötődő infrastrukturális beruházásokra és fejlesztésekre, az összeg két részletből áll össze. Erről a szervező bizottság hétfői ülésén Borkai Zsolt, a város polgármestere, a MOB elnöke tájékoztatta a jelenlévőket, majd az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

A beruházások és fejlesztések építtetőjeként a Széchenyi István Egyetemet jelölték ki, hozzátéve: az elkészült létesítmények a fesztivált követően kollégiumi elhelyezés és egyéb utóhasznosítás céljából az egyetem vagyonkezelésébe kerülnek, amely köteles azokat üzemeltetni és karbantartani.

A kormány hatmilliárd forintot biztosít a központi költségvetésből a beruházásokra. A fennmaradó hárommilliárd forintot önerőből kell előteremtenie a győri önkormányzatnak - olvasható a kormányhatározatban.

A beruházásnak köszönhetően az EYOF résztvevőinek jelentős részét egy helyen tudják elszállásolni, mely logisztikai szempontból is kedvező. A szállás közel lesz a központi létesítmény-komplexumhoz is.

Az EYOF nem egészen 500 nap múlva kezdődik Győrben. A fesztivál alkalmával közel 50 európai ország, mintegy négyezer fiatalja méri össze erejét; az atlétika, a judo, a kerékpár, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a torna, az úszás, és magyar sportdiplomáciai sikerként a kajak-kenu kerül a programba.

Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye. A győri fesztiválra 2017. július 23. és 30. között kerül sor várhatóan mintegy háromezer, 14 és 18 év közötti résztvevővel.

A 2017-es győri EYOF honlapja: gyor2017.hu

(MOB-MTI, fotó: MTI/Krizsán Csaba)