Kínai bundabotrány: életre szóló eltiltások

Kínai bundabotrány: életre szóló eltiltások

2013. 02. 20.
Megosztás

Háromévi nyomozás után súlyos büntetéseket szabott ki a bundabotrányban érintett klubokra Kína futballszövetsége (CFA).

A Hszinhua állami hírügynökség keddi beszámolója szerint a CFA 33 játékost, játékvezetőt és magas rangú tisztviselőt örökös eltiltással sújtott, a Shanghai Shenhua egyesületét pedig megfosztotta 2003-ban nyert bajnoki címétől.
A klub - amely januárig az elefántcsontparti sztárt, Didier Drogbát is foglalkoztatta - egy 2003-as élvonalbeli mérkőzés eredményének manipulálása miatt ráadásul hatpontos levonással kénytelen kezdeni a következő szezont, mindemellett 160 ezer dolláros (nagyjából 35 millió forint) pénzbüntetést is fizetnie kell.

A szövetség zsarolás és bundázás miatt 11 egyesületet sújt pontlevonással. Az életre szóló eltiltással büntetettek között négy korábbi válogatott futballista, Sen Sze, Csi Hung, Csiang Csin és Li Ming, valamint a 2002-es világbajnokságon bíráskodó játékvezető, Li Csün is szerepel.

A tavaly júniusban egyformán tíz és fél éves börtönbüntetésre ítélt Nan Jungot, a futballszövetség volt vezetőjét, valamint elődjét, Hszie Ja-lungot szintén örökre eltiltották a sportágtól.

(Forrás: MTI)