Kiribati és Nauru is küld tudósítót az olimpiára

Kiribati és Nauru is küld tudósítót az olimpiára

2012. 07. 14.
Megosztás

A világ 190 országából érkező tudósítók, riporterek, kommentátorok, műsorvezetők, műszaki szakemberek, fotósok és hangtechnikusok inváziójával a 2012-es londoni nyári olimpia a történelem eddigi legnagyobb médiaeseménye lehet.

A játékok szervezői a média 28 ezer tagjának érkezését várják Londonba, ez majdnem háromszorosa a versenyzők számának. Az amerikai NBC televízió például 2700 embert küld. A július elején megnyitott fő sajtóközpontból, amelynek mérete vetekszik a Tate Modern galériáéval, példa nélkül álló, ipari mennyiségben fognak műsort sugározni és publikálni.

A BBC 2500 órás élő közvetítést tervez 765 fős személyzettel, míg az al-Dzsazíra katari hálózata, amely főként a Közel-Keletre és Észak-Afrikába közvetít, 150 főt küld, hogy arabul és angolul adjanak. Az olimpiai stadion körül már minden jó kilátást biztosító pontot elfoglaltak. Az amerikai NBC angolul és spanyolul fog adni, és ha valaki megpróbálná megnézni az összes tervezett adását, az jövő februárig tartana. A Russia Today, a Kreml által finanszírozott soknyelvű TV hírszolgálat 15 tudósítóból és segítőikből álló csapatot küld angol, spanyol és arab csatornája számára.

A The Guardian című brit napilap összesítése szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 28-cal több országból akkreditált újságírókat, mint a pekingi játékok idején. A legalább egy riportert küldő országok között vannak olyanok, amelyekről kevesen hallottak. Ilyen a csendes-óceáni miniállam, Kiribati, és a még kisebb Nauru Mikronéziában. Érkeznek újságírók Szomáliából és Afganisztánból, a karibi Barbadosról és Belize-ből, az európai Liechtensteinből és Andorrából, az afrikai Lesothóból, Togóból és Malawiból.

A fő sajtóközpontot a kelet-londoni Olimpiai Park északnyugati szélén rendezték be. A létesítmény a munkapadok hatalmas hangára, amelyek felett 260 centiméteres TV képernyők vannak. Ez lesz az otthona az 5800 fős teljes körűen akkreditált újságírók nagy részének, akik minden eseményen részt vehetnek. Felük az Egyesült Királyságból és Európa többi részéből, valamivel több mint kétezren Észak és Dél-Amerikából és Ázsiából, 220-an Óceániából és 150-en Afrikából érkeznek majd.

A központot sporthírek 24 órás gyártósorának tervezték. A győzteseket a versenyek helyszíneiről ideszállítják a sajtóértekezletekre, a legnagyobb ilyen teremben 700 riporter fér el. Csúcsidőkben 24 sajtókonferencia lesz naponta. A létesítményben van gyógyszertár és műszaki üzlet, továbbá masszázsterem és egy teljesen felszerelt egészségügyi központ orvosokkal és nővérekkel.

Kiszámolták, hogy éttermeiben 6,5 mérföldnyi spagettit és 26 700 darab uborkát szolgálnak majd fel. Frissen sütött pizzát és hideg sört szolgálnak majd fel azoknak a riportereknek, akik késő este, éjszaka is dolgoznak. Kikapcsolódásra rendelkezésre áll egy konditerem, egy imaszoba és természetesen bár is.

Nem meglepő, hogy ilyen nagy figyelmet fordítanak a sajtóra. Az olimpiai mozgalom bevételeinek jelentős részét a nemzetközi tévéadások biztosítják. Sajtóértesülések szerint a 2010-es vancouveri téli és a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok tévéközvetítési jogainak értékesítése 2,7 milliárd fontot hozott a mozgalom konyhájára.

(Forrás: MTI)