Kiscsillaggal a magyarországi olimpiáért

Kiscsillaggal a magyarországi olimpiáért

2015. 06. 24.
Megosztás

A Sportvidámparkban mintegy 20 féle kreatív sportpróba, a nagyszínpadon színes programok, többek között United és Kiscsillag koncert, az Olimpiai Látogatóközpontban pedig interaktív kiállítás vár minden korosztályra a szombaton a szegedi Erzsébet ligetben megrendezendő, ingyenes „Családi fesztivál a magyar olimpiáért” programon.

A gazdaságos olimpiarendezésről szóló nemzetközi reform, és az ennek tükrében készülő hazai megvalósíthatósági tanulmány megismerése után a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a budapesti közgyűlés döntött arról, hogy támogatja Budapest és Magyarország kandidálását a 2024-es nyári játékokért. Pályázni azonban csak akkor érdemes, sőt szabad, ha az minden magyar embernek megéri és az olimpiarendezés társadalmi egyetértésen alapul. Ezért indult el a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program, melynek részeként a most szombaton Szegedre látogató családi fesztivál szórakoztató lehetőséget ad mindannyiunk számára, hogy jobban megismerhessük az olimpiai sportágak mellett hazánk esélyeit és felkészültségét is.

Az Erzsébet ligetben a Sportvidámparkban a legkisebbeknek való felfújható játékokkal felépített gyereksarok, valamint kreatív olimpiai sportpróbák várják a látogatókat. Tesztelni lehet a tudásunkat a kajak-kenu és evezős szimulátoron, a szabadtéri edzőpályán, vagy éppen a foci, kézi- és vízilabda kapukban, de lesz tenisz play & stay, virtuális kerékpár, pingpong- és kosárlabda-adogató-gép, valamint felfújható szorító is.

Az Olimpiai Látogatóközpontban is tovább folyik az aktivitások sora, lehet itt majd például vívni, lőni, vagy éppen sportismereti totón a szellemet próbára tenni. A sokrétű interaktív információs felület megismerése után pedig a véleményszobában mindenki elmondhatja, mit gondol a 2024-es olimpiarendezésről.

Mindemellett színes színpadi programok, sportbemutatók, Kovács „Kokó” István és Szani Roland műsorvezetésével kvíz- és nyereményjátékok, valamint olimpikonokkal (Dusev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó, Vereckei Ákos kétszeres olimpiai bajnok kajakos) készített pódiuminterjúk várják a látogatókat. A zenét kedvelők is találnak majd kedvükre való kikapcsolódást: Kovácsovics Fruzsina, Janicsák Veca és a Bon Bon mellett 18:15 órától fellép a United, majd 20:20 órától a Kiscsillag nagykoncertje zárja az estét.

Az esemény felvezetéseként kerül sor a Családi futás a magyar olimpiáért elnevezésű programra 10:30 órától, melynek résztvevői 2024 métert futnak a 2024-es magyarországi olimpiáért. A startpisztolyt Dr. Botka László, Szeged polgármestere dörrenti el.

„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság újításainak köszönhetően nemcsak Budapest, hanem egész Magyarország rendezné meg a játékokat, így azt valamennyi magyar ember a magáénak érezhetné” – fogalmazott korábban Borkai MOB-elnök. Ennek szellemében a vibráló sportélettel bíró Szeged a 2024-es magyar olimpia esetén mint Budapestet kiegészítő eseményhelyszín és szálláshely is szóba jöhet.

Mint az több szakmai konferencián elhangzott, az érintett térségek lakosai is profitálnának a hazai rendezésű olimpiából, a beruházások, fejlesztések révén ugyanis számottevően megerősödnének a helyi kis- és középvállalkozások.



PROGRAMOK

10:00 - Kapunyitás
Egész nap elérhető programok: kreatív próbák nagyoknak és kicsiknek a SPORTVIDÁMPARKBAN, interaktív kiállítás az OLIMPIAI LÁTOGATÓKÖZPONTBAN, arcfestés és kézműves foglalkozások a gyerekeknek, kitelepülések, hideg és melegkonyha.

13:30 - Színpad megnyitása
Egész délután szórakoztató programok Kovács „Kokó” István és Szani Roland vezetésével: bemutatók, interjúk és legfőképpen színpadi vetélkedők, kvízjátékok sok-sok olimpiai nyereménnyel.

14:40 - Kovácsovics Fruzsina gyermekkoncertje

16:10 - Janicsák Veca koncert

17:20 - Bon Bon koncert

18:15 - United koncert

20:20 - Kiscsillag nagykoncert

Sportvidámpark

Olimpiai sportágak – ahogy még soha nem próbáltad! Kicsiknek, nagyoknak egyaránt mintegy 20 féle kreatív sportpróba.

Olimpiai Látogatóközpont

Interaktív kiállítás 100 m2-en a magyar sporteredményekről és az olimpiarendezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, ahol mindenkinek lehetősége nyílik a véleményét is elmondani.

Közönségtalálkozó

Testközelből találkozhatunk az ország kedvenc sportolóival, akik többek között élményeikről, az olimpiai kulisszatitkokról mesélnek a közönségnek.

Színpadi programok

Egész délután szórakoztató program a színpadon Kovács „Kokó” István és Szani Roland vezetésével: bemutatók, interjúk és legfőképpen színpadi vetélkedők, kvízjátékok sok-sok nyereménnyel.

(MOB, fotó: Facebook/Kiscsillag)