Úszó Eb: a LEN szerint jó döntés volt a magyar helyszín

Kitüntették Risztov Évát

2012. 10. 24.
Megosztás

A hagyományokhoz híven október 23-án, ünnepi közgyűlés keretében adták át Debrecenben a helyi kulturális és sportéletben, valamint a város fejlesztésében maradandót alkotó személyiségeknek a Csokonai-, Hatvani- és Hajós Alfréd-díjakat; mások mellett Risztov Éva, a londoni olimpián aranyérmet szerzett úszó is kitüntetést vehetett át Kósa Lajostól, Debrecen polgármesterétől.

A Hatvani-díjat Debrecen közgyűlése azoknak adományozza, akik a város fejlesztése érdekében a természettudományok, a gazdasági élet, az egészségügy, a szociális tevékenység, az idegenforgalom és a környezetvédelem területén kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, valamint átfogó életmű elismeréseként ítélik oda. Ebben az évben a Hatvani-díjat Hegedűs Csaba egyetemi tanárnak, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Fogorvostudományi Kara dékánjának adományozták.

Csősz Imrét is kitüntették

Az 1995-ben alapított Hajós Alfréd-díjat a versenysportban, a szabadidősportban és az utánpótlás-nevelésben, a sportvezetői, edzői szakterületen magas színvonalú munkát végzőknek, azon sportolóknak, illetve sportvezetőknek adományozzák, akik kimagasló eredményeket értek el, illetve a testnevelés és diáksport területén éveken keresztül kiemelkedő sportszakmai, oktató tevékenységet fejtettek ki, maradandó értékeket teremtettek. A közgyűlés Hajós Alfréd-díjban részesítette Csősz Imrét, aki 1992-ben, a barcelonai olimpián cselgáncsban bronzérmes lett, illetve Risztov Évát, aki az idei londoni olimpián a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban aranyérmet szerzett.

A kitüntetéseket Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere adta át, röviden méltatva a díjazottakat.

A két sportember méltatása:

Risztov Éva úszó, olimpiai bajnok, háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hatszoros európa-bajnoki ezüstérmes, ötvenhétszeres magyar bajnok. Hódmezővásárhelyen kezdte sportpályafutását. Tehetségével hamar kitűnt. Mindössze 13 éves volt, amikor megszerezte első felnőtt magyar bajnoki címét. A 2000-es évek elején már a magyar úszósport első számú női versenyzője. Rövid ideig megszakította a versenyzést, majd 2009-ben a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzőjeként tért vissza. Ezzel egy időben felvételt nyert a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának igazgatásszervező szakára. Különleges tehetsége a hosszútávúszásban és a medencés úszásban egyaránt megmutatkozott. A 2012-es debreceni Úszó Európa-bajnokságon 800 méteres gyorsúszásban bronz-, 1500 méteren ezüstérmet szerzett. Legnagyobb eredményét az idei londoni olimpián érte el, ahol a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban aranyérmet szerzett.

Csősz Imre 1978-ban ismerkedett meg a cselgáncs alapjaival. Tehetsége hamar megmutatkozott, hiszen a Debreceni Sportiskola színeiben töretlenül nyerte a korosztályos magyar bajnokságokat. Kiváló eredményeinek köszönhetően válogatott kerettag lett. 1983 és 1987 között a Debreceni Dózsa, majd 1997-től 2000-ig a Fun Budo Sportegyesület sportolója, így teljes versenyzői pályafutása Debrecenhez kötődik. Kilencszeres magyar bajnok, Európa-bajnok, Európa-bajnoki 3. helyezett, világbajnoki 3. és 5. helyezett. 1992-től három egymást követő nyári olimpián – 1992-ben Barcelonában, 1996-ban Atlantában, és 2000-ben Sydneyben – képviselte hazánkat. Az 1992-es olimpián az ország és városunk legnagyobb örömére és büszkeségére bronzérmet szerzett. 2000-ben az aktív sporttól visszavonult, de továbbra is meghatározó szerepet töltött be Debrecen város sportéletében és a cselgáncs sportág irányításában. Sportolói pályafutását követően 2002-ben önkormányzati képviselővé választották. Jelenleg a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Feladatát sportolói múltjához és eredményeihez méltó módon rendkívül lelkiismeretesen és nagy odaadással végezi.

(Forrás: MTI, haon.hu)