Kiütöttük a románokat, elődöntős a Böhn-csapat

Kiütöttük a románokat, elődöntős a Böhn-csapat

2012. 12. 12.
Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott 25-19-re győzött Románia ellen, ezzel bejutott a szerbiai Eb legjobb négy csapata közé.

A nap korábbi eredményei alapján eldőlt, hogy a románok elleni siker elődöntőt ér, minden más esetben a döntés a csütörtöki zárókörre marad, ráadásul egy vereség esetén már nem a magyarok kezében lenne a saját sorsuk.

Jó hír volt, hogy Görbicz meggyógyult vírusos betegségéből, de az irányító poszton Szucsánszki kezdett. Ugyanakkor Tomori eltiltását nem törölték, így ő nem léphetett pályára a fontos összecsapáson. Mezét a többiek a cserepadra tették ki. Az Eb-re becserélt, nemrég honosított Triscsuk most debütált a válogatottban.

Az 5. percig, 2-2-ig felváltva estek a gólok, majd négy rossz támadás eredményeként a románok 5-2-re elléptek. Böhn időt kért, és a két átlövő poszton cserélt, Görbicz és Bulath jött be a két fiatal, Rédei-Soós és Klivinyi helyére. A nyolcperces gólcsendet Kovacsicz törte meg, ugyanakkor Neagu átlövéseivel nem tudott mit kezdeni a magyar fal.

Manea kapott két percet Bulath letaglózásáért, ezt kihasználva feljött a Böhn-csapat 7-6-ra. Az egyenlítés sem maradt el, ekkor pedig a rivális kért időt, amelyet követően feljavult a védekezése. Szekerest is kiküldték két percre, de nem nőtt a különbség. Azonos létszámban pedig sikerült fordítani Triscsuk pályafutásának első magyar válogatott találatával. A szünet előtti öt percet 5-1-re nyerték a magyarok.

A második félidőre több helyen cseréltek a románok, ám gyorsan kaptak két gólt. Sok volt a hiba mindkét oldalon, ziccerek maradtak ki. A 17-14-es állás öt percen át nem változott, és innen a románok rugaszkodtak el jobban. A 44. percben 18-17-re jöttek fel, ám a feljavuló védekezés és Kiss kapusbravúrjai átlendítették a csapatot a holtponton.

Nyolc perccel a vége előtt 22-17-re elhúztak a magyarok, ekkor újból időt kért az ellenfél, de hiába. A végén még Herr is büntetőt fogott emberhátrányban. A remek napot kifogó magyar válogatott megérdemelten nyert - főleg kifogástalan védekezésének köszönhetően.

Karl Erik Böhn, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
"A védekezésünkkel nyertük meg a meccset. A védőfal középen jól zárt, hagytuk lőni az ellenfél szélsőit, onnan pedig Kiss szinte mindent védett. Több nagyszerű teljesítmény is akadt, fantasztikusan küzdöttünk. Már mondtam korábban is: ha nagy a tét, akkor tud igazán hajtani ez a csapat."

Kiss Éva:
"Minden román játékosra külön készültünk. Fontos volt, hogy amikor Neagu az elején elkapta a fonalat, megállítsuk. Ezt külön őrzővel sikerült is, onnantól már tényleg remekül védekeztünk. Életem egyik legfontosabb meccse volt."

Szucsánszki Zita:
"Kiss fantasztikusan védett, Görbicz parádézott, Triscsuk pedig védekezésben volt remek. Mindenki Tomoriért küzdött, mivel számunkra elfogadhatatlan, hogy az a játékos, aki leüti az ellenfelét, a következő mérkőzésen már játszhat, aki pedig szóvá teszi, hogy ellenfele durváskodik vele szemben, azt egy meccsre eltiltják."

Görbicz Anita:
"Nem voltam még teljesen jó erőben, de napról napra nyerem vissza a formámat. A szállodai kosztot kerülni fogom. Nincs megállás, szombaton fontos meccs vár ránk. De addig még az oroszokkal is találkoznunk."

Gheorghe Tadici, a románok szövetségi kapitánya:
"Most nyújtottunk a legrosszabb teljesítményünket az Eb-n. Átlövőinket lefogták, nem tudtuk járatni a labdát megfelelően, szélről is sokat hibáztunk, ugyanakkor a hátsó alakzat sem tudott összezárni. Ezek után törvényszerű és könnyű volt magyarok győzelme."

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány alakulata legutóbb 2004-ben voltak a legjobb négy között kontinensviadalon.

Csütörtökön az oroszok elleni mérkőzésnek akkor lesz tétje - a csoportelsőség és ez által a címvédő, olimpiai és világbajnok norvégok elkerülése -, ha előtte a montenegróiak nem nyernek a spanyolok ellen.

Női Európa-bajnokság, II-es középdöntő csoport, 2. forduló:
MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 25-19 (14-12), Újvidék, játékvezetők: Gousko, Repkin (fehéroroszok).
MAGYARORSZÁG: Herr, Kiss (kapusok), Bódi, Bulath, Görbicz 6 (1), Klivinyi 1, Kovacsics 1, Kovacsicz 4, Rédei-Soós, Szabó, Szamoránsky 2, Szekeres, Szucsánszki 3, Triscsuk 1, Vérten 7, Vincze
ROMÁNIA: Smedescu, Tolnai, Ungureanu (kapusok), Bradeanu 1, Curea, Dinca 1, Geiger 1, Manea, Meirosu 1, Neagu 6, Nechita 6, Paraschiv, Pintea, Stanca 3, Tacalie, Vadineanu
Kiállítások: 4, ill 2 perc Hétméteresek: 1/1, ill. 2/0
Németország-Montenegró 27-20 (14-9)
Spanyolország-Oroszország 25-25 (13-14)
Az állás: 1. Magyarország 6 pont (107-99), 2. Montenegró 6 (101-100), 3. Németország 3 (94-93), 4. Spanyolország 3 (105-108), 5. Oroszország 3(99-102), 6. Románia 3 (91-95)
A középdöntő végén azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Csütörtök:

Montenegró-Spanyolország 16.15
Románia-Németország 18.15
MAGYARORSZÁG-Oroszország 20.15

A belgrádi I csoportban is teljes fordulót rendeztek.

Norvégia továbbra is 100%-os a tornán, most a svédeket verték három góllal. Ezzel az olimpiai bajnok és EB címvédő válogatott már biztosan bejutott az elődöntőbe.
A nap utolsó találkozóján három gólos győzelmet aratott Szerbia Dánia ellen a középdöntő 2. fordulójában.
Az első félidőben még végig kézben tartották a szerbek a játékot, a szünet után azonban feléledtek a dánok, és már-már volt olyan pillanat is amikor kicsúszni látszott a szerbek kezéből a győzelem. Az utolsó tíz percre azonban összeszedte magát a szerb csapat, és 7-3-as hajrával megnyerték a találkozót.
Így megmaradt az esélyük a legjobb 4-be kerülésre is.

Eredmények:
Csehország-Franciaország 22-24 (10-14)
Norvégia-Svédország 28-25 (12-14)
Szerbia-Dánia 29-26 (16-14)
A csoport állása: 1.Norvégia 8 pont (107-89), 2.Szerbia 5 (106-101), 3.Dánia 4 (113-113), 4.Franciaország 4 (94-97), 5.Svédország 3 (92-101), 6.Csehország 0 (95-106)

2012.12.13.

16:10 Csehország-Svédország
18:10 Szerbia-Franciaország
20:10 Norvégia-Dánia

(Forrás: MTI, fotók: Illyés Tibor)