Klubnap: látogatás a zuglói zeneiskolában

Klubnap: látogatás a zuglói zeneiskolában

2012. 10. 30.
Megosztás

Az Olimpiai Bajnokok Klubja újabb találkozójára a Szeressük Zuglót Egyesület meghívására a Szent István zeneiskolában került sor.

A klub tagságát londoni diadalával megszerzett tíz újdonsült aranyérmes közül Szabó Gabriella és Kökény Roland kettős minőségben volt jelen. A kerülethez kötődő két kiváló kajak versenyzőt ugyanis a közelmúltban Zugló díszpolgárává választották.

Rozgonyi Zoltán alpolgármester az egyesület nevében köszöntötte a Londont megjárt, sikeresen szerepelt zuglói olimpikonokat és edzőiket. Büszkén említette, hogy a kerülethez kötődő, Zuglói Sportegyesület színeiben versenyző, vagy az itt élő sportolók közül tizennyolcan voltak tagjai az olimpiai csapatnak. A két jelenlévő díszpolgár Szabó Gabriella és Kökény Roland mellett Berki Krisztián és Kozák Danuta négy bajnoki címmel gazdagította a kerületet. Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Paumann Dániel kajak négyesben jeleskedtek ezüstérmükkel. Az olimpiai játékokon, majd súlyos balesete után a paralimpiákon nagyszerű eredményeket elért Szekeres Pál, sportért felelő helyettes államtitkár pedig életmű díjat vehetett át.

Az alpolgármester azt is megemlítette, hogy az olimpiai csapat zuglói tagjait a kerület példaértékű kezdeményezéssel jelentős anyagi támogatásban részesítette, hozzájárulva gond nélküli felkészülésükhöz. Rozgonyi Zoltán további támogatásról biztosította a versenyzőket, edzőiket, s nem utolsósorban a kerület sportegyesületeit.

Az ünnepi hangulatú köszöntés folytatásaként a klubnap közel száz résztvevője Londonban érezhette magát, hiszen az olimpián szerzett 8 bajnoki cím a 4 második és az 5 harmadik helyezés történetére rövid video film összeállítás emlékeztetett. Majd az idei Príma díjas Szent István zeneiskola növendékeinek koncertje következett. Az ütős zenekarban fellépő fiataljainak remek ritmusú számait ismétlődő vastaps kísérte. Az újabb meghívásért köszönetet mondott Nébald György a klub elnöke, aki joggal jelentette ki, hogy az iskola az ilyen és hasonló értékes produkciókkal méltán érdemelte ki az idei Príma Díjat és a fiatalokat pártoló szavazásra tett ígéretet.

A klub terveiről szólva elmondta, hogy október 31-én, a Halottak Napi hagyományos koszorúzási ünnepségre kerül sor a Farkasréti temetőben, december 17-én pedig az olimpiai érmesek hagyományos karácsonyi találkozóját rendezik meg. Továbbá beszámolt arról, hogy a kormányzat megértéssel fogadta a klub kérését az idős bajnokok orvosi ellátásának megoldására. A megkezdett tárgyalások a jövő héten a nemrég hivatalba lépett Simicskó Istvánnal, a sportpolitikáért felelős államtitkárral folytatódnak. Remény van arra, hogy az idős olimpiai bajnokok is élvezzék az úgynevezett call center előnyeit, s a jelenlegi olimpiai keretek tagjaihoz hasonló kiemelt orvosi ellátásban részesüljenek. Nébald György őszintén bevallotta, hogy a három olimpia, Helsinki, München és Barcelona hatvan, negyven, illetve húsz éves jubileumának tervezett megünneplésének megrendezésében továbbra sem történt előrehaladás. A klub elnöksége azonban a közeljövőben ismét napirendre tűzi a jubileumok méltó megünneplésének ügyét.

Az újabb klubnapon egy rendkívüli születésnapi köszöntésről sem feledkeztek el. Köteles Erzsébet, a három olimpián részt vett örökifjú, irigylésre méltó jó egészségnek örvendő tornásznő, a Melbourne-ben győztes kéziszer csapat tagja, a hétvégén, szombaton ünnepli 88. születésnapját. A hangulatos klubnap befejezéseként a jelenlévő bajnok társak is felköszöntötték: a jó Isten éltesse, kedves Erzsike!