Kolonics Györgyre emlékeztek Londonban és Budapesten

Kolonics Györgyre emlékeztek Londonban és Budapesten

2012. 07. 21.
Megosztás

Kolonics György halálának 4. évfordulóján a londoni Olimpiai Faluban Molnár Zoltán, csapatvezető emlékezett a pekingi olimpia kezdete előtt elhunyt olimpiai bajnok sportolóra.



Budapesten a Farkasréti temetőben a londoni csapat nevében helyezte el az emlékezés koszorúját a kétszeres olimpiai bajnok kenus sírján dr. Jakabházyné Mező Mária a MOA főtitkára; Győr Béla MOA tanácstag, a MOB hagyományőrző szekciójának vezetője.

Kolonics 2008 július 15-én, a délelőtti időméréses edzés végén kenujában lett rosszul, és azonnal magához hívta edzőjét, Ludasi Róbertet. Az időközben eszméletét vesztő sportolót a motorcsónakkal a partra vitték, ahol többször is megpróbálták újraéleszteni. Kolonics Györgyön végül a kiérkező mentők sem tudtak segíteni, az első diagnózis alapján hirtelen szívmegállás vezetett a tragédiához.

A MOB hagyományőrző szekciójának munkatársai 2008. július 15-én Csopakon a MOA Olimpiai Táborában tartozkodtak olimpiai iskolák tanulóival, amikor jött a megdöbbentő hír, hogy Kolonics György edzés közben elhunyt. Aznap délután a tábor lakói képes megemlékezést tartottak az elhunyt tiszteletére.

Pekingben az olimpiai kajak-kenu versenyek színhelyén, a tribünön is elhelyezték a megemlékezés nemzeti színű szalagjait, és egy aranyérmet dobtak a vízbe a versenyről nagyon hiányzó Kolonics György emlékére.

Kolonics Gyuri aktív résztvevője volt a MOA, - azon belül főként a volt iskolájához kapcsolódó rendezvényeknek. Ez az iskola ma már az ő nevét viseli, és fontos láncszeme az olimpiai iskolák rendszerének.
A MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága a jövőben is tovább őrzi és ápolja Kolonics György emlékét.