Korfball EK-döntő: a Világjátékok sztárjai Budapesten melegítenek

Korfball EK-döntő: a Világjátékok sztárjai Budapesten melegítenek

2012. 12. 05.
Megosztás

A 2013-as év legrangosabb korfballos eseményei a kolumbiai Caliban rendezendő Világjátékok és a budapesti EK-döntő lesznek.

A budapesti SportMAX sportcsarnokban számos, a Világjátékokon is pályára lépő sztárt láthatunk majd akcióban a sportág elitjéből 2013. január 16. és 19. között.

A korfball (még) nem olimpiai sport, bár természetesen a Magyar Korfball Szövetség a nem olimpiai sportágak tagozatán keresztül kapcsolódik a Magyar Olimpiai Bizottsághoz (MOB). A Világjátékokon ugyanakkor 1985. óta jelen van az egyetlen, valóban vegyes labdajáték; legutóbb, 2009-ben, Tajvanon a holland válogatott diadalmaskodott, 25:20 arányban legyőzve Belgium nemzeti együttesét. Idén, Caliban ugyanerre a döntőre számíthatunk, ezért lesz különösen izgalmas erőfelmérés a két ország bajnokainak összecsapása az EK-döntőn, Budapesten.

A két bajnokcsapat keretében számos válogatott játékos szerepel. A holland KZ/Hiltex gárdájában 8, míg a belga Boeckenberg KC csapatában 7 válogatott kerettag lép majd pályára Budapesten. Emellett a cseh, az angol, az orosz és a portugál csapatokban található számos olyan játékos, aki a Világjátékokon is képviseli majd hazáját.

„A válogatott játékosok jelenléte garancia a magas színvonalú mérkőzésekre, az izgalmakra. A várható holland-belga döntő után pedig már bátrabban fogadhatunk majd a Világjátékok döntőjének eredményére is” – mondta el Nagy Bandor, a szervező bizottság tagja.

Tegzes Dániel, a Magyar Korfball Szövetség elnöke kiemelte, hogy a szövetség minden nap meghív több száz iskolás gyermeket és családtagjaikat a sporteseményre. „Remélem, a gyerekek élnek a lehetőséggel, és megszerzik az igazi korfballos világsztárok aláírásait, ahogyan természetesen a Szentendre csapatának tagjaira is lecsapnak majd az autogramvadászat során”.

Fotó: Marco Spelten, www.akciokepek.hu